Kiderült hol lesz újra látható Ábel Anita - meglepő fordulat

Startlap - Startlap
A TV2-től távozó színésznő igazán merész húzással állt elő.

Pár hónapja kiderült, hogy Ábel Anita és a TV2 útjai szétválnak – ugyanis a színésznő nem akart szerződést hosszabbítani. Most pedig újra képernyőre kerül – bár nem tévécsatornán, hanem a Youtube-on.

Nagy kalandba vágja fejszéjét. és ő is netre költözik, kipróbálva magát a legnagyobb tartalommegosztó felületén –  újságolta Anita a Blikknek.

Mint elmondta, két hét múlva már kész műsora első adásával jelentkezik, és vendégeket is hív a talk-show-ba:

“Ez az év az önmegvalósításé lesz számomra, de el kell mondanom, hogy a képernyőn kívül is van élet. Végre van időm egy csomó olyan dologra, amelyre az utóbbi időszakban nem volt.”

Kitért arra is, hogy nem bírja ki a képernyő nélkül, ezért hamarosan visszatér oda is, de azt még nem árulta el, hogy melyik adón láthatjuk ismét.

De itt még nem ér véget kalandozása, hiszen önálló estet készít egy olyan nőről, aki egész életét a szórakoztatóiparban élte. Külön érdekesség, hogy ebben Hajós András lesz segítségére kreatív producerként.

Címlapkép: TV2

Ez is érdekelhet

képcím

Jákob Zoltán saját műsorral tér vissza A Nagy Ő után

képcím

Karácsony: Vajon a lakájmédia most a kormányon is gúnyolódni...

képcím

40 kilót fogyott a Família Kft. sztárja