Kiderült, hogyan történt Rékasi balesete

Startlap - Startlap
Borzalmasabb volt, mint hittük.

Szerda reggel folytatódott a Budai Központi Kerületi Bíróságon Rékasi Károly és R. Miklós közlekedési balesetének tárgyalása. A Bors.hu-nak sikerült megszereznie a vádiratot, amiből soha nem hallott részletek derültek ki.

A tárgyalás céja

Rékasit 2015 júniusában érte olyan súlyos karambol, melynek  következtében életre szóló, maradandó sérüléseket szenvedett, és egyik lába négy centivel rövidebb lett. A szerdai tárgyalás azt hivatott kideríteni, hogy melyik fél volt a szabálytalan. Ugyanis sokáig az sem volt tiszta, hogy a motorral közlekedő színész, vagy a kanyarodó autós volt-e a vétkes. Ám a tárgyalási napot tekintve, úgy tűnik lassan kialakult a vád is.

Napvilágra kerültek újabb részletek

A lap által megszerzett vádirat szerint a sofőr a kanyart levágva, kis ívben akart balra kanyarodni, úgy, hogy sem irányjelzőt, sem pedig a visszapillantót nem használta. Így nem is észlelhette, hogy Rékasi a kanyarodás megkezdésekor motorjával már szabályosan megkezdte a vádlott előzését, és a színész a fékezése dacára sem tudta elkerülni, hogy 57-61 km/h sebességgel az autó bal hátsó ajtajába csapódjon. 

Rékasi ütközése olyan erejű volt, hogy 20-21 métert repült, 6 csontja eltörött, egyik lába 4 centivel megrövidült. Koponyaűri, és agysérüléseivel együtt a gyógyulása nem a 8 napot, hanem az egy évet is meghaladta.

A vád

A napilap által megszerzett dokumentum szerint: maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége a vád – már az autóssal szemben.

Sértetti oldalról mi semmivel sem készülünk, rám annyi feladat hárul, hogy türelemmel várhatom, hogy kellő körültekintéssel döntsön a bíróság az ügyben. Nincs a kezünkben semmi, de talán most már sikerül előrelépni 3,5 év után valamit

– mondta Rékasi az újság érdeklődésére.

Ez is érdekelhet

képcím

Nézők közé hajtott egy autó az Esztergom-Nyerges Rally-n,...

képcím

Alföldi Róbert Vidnyánszky Attilának: Ez magyar? Ez gerinces?

képcím

Mentő vitte kórházba Vidnyánszkyt - szombaton szenvedett...