Kiderült, hányan haltak meg a második oltás után

Startlap - Startlap
Ezt az adatot most először közölte hivatalosan a magyar kormány, ráadásul az utolsó online kormányinfón. Esti hírösszefoglaló.

Kiderült, hányan haltak meg a második oltás után

Gulyás Gergely elárulta a kormányinfón, hányan haltak meg azután, hogy megkapták mindkét oltást. Részletek

A kormány 300 százalékos adóalap-kedvezményt adna a NER-alapítványoknak

Az állam eredetileg 50 százalékos társasági nyereségadóalap-kedvezményt irányzott volna elő azoknak a vállalatoknak, amelyek támogatnák a vagyonkezelő alapítványi vagy egyházi fenntartású egyetemek alapítványát. Azonban most jóval feljebb tornázták ezt az összeget, amin errefelé lehet elcsodálkozni.

Új módszerrel támadnak a csalók – figyelmeztetést adott ki az OTP Bank

Újra lendületben a szélhámosok, hívja fel a figyelmet a legnagyobb magyar bank, és bizony sokan aláfuthatnak a módszereiknek. Ahhoz, hogy ez semmiképpen ne történjen meg, érdemes ebből a cikkből tájékozódni. 

Elvesztette a Sargentini-jelentéssel kapcsolatos pert a magyar kormány

Nem fogadta el az Európai Bíróság a magyar kormány keresetét, amelyben a Sargentini-jelentés elfogadásának körülményeit támadta meg, és azt kérte, a testület semmisítse meg az EP állásfoglalását. Részletek

Utazás Olaszországba: rossz hír a magyaroknak

A speciális beutazási szabályokról szóló rendelet 2021. július 30-ig lesz érvényben. Enélkül a beutazókra 10 napos járványügyi megfigyelés és karantén vár. Hogy mit is tartalmaznak a előírások, azt innen azonnal megtudhatod. 

Jakab Péter: “Aki engem leginkább ki tudna egészíteni, az Karácsony Gergely”

A Jobbik miniszterelnök-jelöltje a Népszavának adott interjút, amelyben arra is kitért, hogy szerinte melyik politikai erő nyeri majd meg a 2022-es választást. Bővebben

Akinek nincs védettségi igazolvány, annak fizetnie kell a tesztért

A 444.hu úgy értesült, hogy egy kórházi körlevél szerint már keddtől érvényes az a szabály, miszerint a tesztet zsebből kell fizetniük az oltatlan betegeknek és azoknak a szülőknek, akik a gyerekük kísérőiként fekszenek be. Részletek

Egy kiló kokaint találtak a Lehel piacon egy kocsiban

A műveletre, melynek során a kábítószert megtalálták, még hétfőn került sor, de csak most hozták nyilvánosságra az akcióval kapcsolatos részleteket, amelyhez még egy korhatáros videót is mellékeltek a rendőrök a Youtube-on. Egyetlen kattintás után már érkezik is a sztori.

Van rá esély, hogy kitör az erdélyi vulkán

Magyar szakértők közel két évtizede vizsgálják részletesen az erdélyi Csomád vulkánt. A tűzhányó azért izgalmas, mert nem zárható ki, hogy a jövőben kitörhet, hasonló eseményre a Kárpát-medencében több tízezer éve nem volt példa. A legújabb fejleményeket ez a cikk tárgyalja. 

Ez is érdekelhet

képcím

Országos 24 órás rendőrségi razzia indult: itt a traffipaxok...

képcím

Nyílt levelet írt Orbánnak Karácsony

képcím

Magyar: Többen megkerestek Orbán közvetlen környezetéből