Kamaszok támadtak meg és raboltak ki egy 13 éves fogyatékos gyereket Komlón

Startlap - Startlap
A két fiatalkorú egy kertes övezetben támadt rá a középsúlyos értelmi fogyatékos gyerekre. Esti hírösszefoglaló.

Kamaszok támadtak meg és raboltak ki egy 13 éves fogyatékos gyereket Komlón

A két fiatalkorú egy kertes övezetben támadt rá a középsúlyos értelmi fogyatékos gyerekre. Az eset körülményeit ebben a cikkben ismertetik.

Karácsony Gergely kirúgta a BKK vezérigazgatóját

A Főpolgármesteri Hivatal közleményében tudatta, hogy Karácsony Gergely kedden felmentette Varga Ivettet, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatóját. Ha érdekel a főpolgármester döntésének indoklása, valamint Varga utódjának a személye, akkor itt folytasd az olvasást.

A Debreceni Egyetem rektora szerint a mádi szőlőben van a koronavírus ellenszere

Szilvássy Zoltán a Debrecen Televíziónak adott interjújában azt nyilatkozta, hogy a mádi szőlőben található vegyületek néhány perc alatt elpusztítják a koronavírust. Ezt azonban semmilyen publikált tudományos eredmény nem támasztja alá. A hírre az intézmény sajtóirodája reagált, immár szerényebb állításokat közölveRészletek itt.

“Pestiesen szólva: húzzon el!” – Kásler Miklós távozását sürgeti az ellenzék

Kedden ismét Kásler Miklós volt a téma a parlamentben: több ellenzéki politikus az emberi erőforrások miniszterének leváltását forszírozta, a szocialisták még petíciót is indítottak az ügyben. Rétvári Bence, az EMMI államtitkára szerint hecckampány folyik. A történtekről erre a linkre kattintva találsz részletes beszámolót.

Döntött az Országgyűlés az Isztambuli Egyezmény elutasításáról

Fotó: In Pictures Ltd./Corbis via Getty Images

Vejkey Imre, Nacsa Lőrinc, Juhász Hajnalka és Hollik István hétfőn nyújtott be politikai nyilatkozatot “a gyermekek és nők védelmének fontosságáról, valamint az Isztambuli Egyezményhez való csatlakozás elutasításáról”. Az Országgyűlés kedden döntött a nők elleni és családon belüli erőszak megelőzését, illetve az áldozatok védelmét célzó egyezmény kérdésébenRészletek itt.

100 méteres sor várta az IKEA nyitását

Közel 50 nap után kedden újra megnyitottak a március végén bezárt magyarországi IKEA áruházak. A vásárlók szabályosan lerohanták az Örs vezér téri üzletet. Minderről bővebben ebben a cikkben írunk.

Novák Katalin durcás kisgyerekhez hasonlította Donald Tuskot

Interjút közölt hétfőn a Die Welt című konzervatív német lap Novák Katalinnal. A család- és ifjúságügyért felelős államtitkár anyai élményeit emlegette fel azzal kapcsolatban, hogy Donald Tusk EPP-elnök egy vírushoz hasonlította Orbán Viktort. Novák a magyarországi szükségállapot időkorlát nélküli meghosszabbításáról, valamint a elleni fellépés törvényi szabályozásáról is beszélt. Részletek itt.

“Le foglak lőni titeket, büdös cigányok!” – üvöltötte két diáklánynak egy férfi, miközben gázpisztolyt szegezett rájuk

A 69 éves férfi egy Egerből Istenmezejére tartó buszjáraton fenyegette meg életveszélyesen a két roma származású diáklányt. A tavaly februári esetről itt olvashatsz tovább.

Na, vajon ki fogja felújítani 1,5 milliárdért a Kvassay-hídat?

Összesen nettó 1 milliárd 498 millió forintért felújítják a Csepel északi részét Ferencvárossal összekötő Kvassay-hidat. A szerencsés megbízott egy herceghalmi cég, amely alvállalkozókat is igénybe vesz, így csurran-cseppen megbízás. Ha most Mészáros Lőrincre tippelsz, akkor sajnos tévedsz, ugyanakkor nagyon közel jársz a megoldáshoz. Egy olyan vállalatról van szó, amely 2015-ben még 96,9 millió forintnyi forgalmat produkált, 2018-ra azonban már 5,8 milliárd volt az árbevételük. És csak a közpénzes megbízásaik alapján valószínűsíthető, hogy a tavalyi évük még ennél is fényesebben sikerült. A folytatásért erre a linkre kattints.

Egy hónapra az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe zárják Szilágyi István fiát

Szilágyi István a százéves Filmgyár jubileumi ünnepségén a Mafilm Róna utcai telepén 2017. szeptember 7-én. (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

A Fővárosi Főügyészség indítványára letartóztatták Szilágyi István színművész fiát, aki a gyanú szerint vasárnap meggyilkolta apját. Részletek itt.

Ez is érdekelhet

képcím

Karácsony Gergely: Itt az ideje, hogy elkezdjük visszafoglalni a...

képcím

Elhunyt Szilágyi István

képcím

Novák Katalin a Karmelitában járt