Már nyomoz a rendőrség K. Endre nyomásgyakorlása miatt

Startlap - Startlap
Az RTL által közzétett felvételt vizsgálják, melyen K. Endre vallomásra akarta rávenni az egyik bicskei áldozatot.

Az RTL Házon kívül című műsorából derült ki, hogy az egykori köztársasági elnök, Novák Katalin kegyelmében részesült K. Endre megkereste azt a 21 éves fiút, akinek a vallomása pár éve jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a gyermekotthon volt igazgatóhelyettese börtönbe került.

Mindezt az intézet egykori lakója mesélte el, akitől K. Endre az első találkozón azt kérte, hogy mondjon fel néhány rövid szöveget a telefonjára, amelyek igazolják, hogy őt ártatlanul ítélték el, mint az egykori pedofil bicskei igazgató bűntársát, mivel gyerekeket bírt rá vallomásuk visszavonására.

A fiatalember teljesítette K. Endre kérését, azonban a volt igazgatóhelyettes egy újabb találkozót kért. Erre már az RTL stábja rejtett kamerákkal érkezett.

K. Endre a második találkozó során is a saját ártatlanságát hangsúlyozta, és újabb felvételeket kért.

A fiú azonban ezt visszautasította, és kérte K. Endrét, hogy töröljék telefonjáról a néhány nappal korábban készülteket, ami meg is történt, azonban a videókat már továbbította ügyvédje felé. 

Az RTL által rögzített videófelvétel alapján, melyen a párbeszéd látható, most nyomozást rendeltek el. A Budapesti Rendőr-főkapitányság büntető eljárás keretében vizsgálja az anyagot. Erről a Police.hu felületén jelent meg egy rövidebb közlemény hétfő délután.

Címlapkép: RTL

Ez is érdekelhet

képcím

Videóra vették, ahogy K. Endre új vallomásra próbál rábírni...

képcím

444.hu: K. Endrét tavaly presbiterré választhatták Bicskén

képcím

A kegyelmi ügy főszereplőjének falujában nyaralt Novák Katalin...