Ilyen még soha nem történt: Stohlnak kellett kisegítenie a játékosokat

Erre a műsorvezető sem volt felkészülve.

Szerző: Startlap

Forrás: startlap.hu | 2018-02-13 19:57

A hétfői Piramisban végig jól menetelt Regina és a mamája Erzsike. Az utolsó percekre azonban olyan végjáték alakult ki, amire senki sem számított.

Remekül, és tényleg nem csak a szerencsére támaszkodva játszott a tegnapi páros. A szétválasztás után Erzsike négy kérdésből háromra is jól felelt – azonban amit ő nem tudott: a legutolsó golyó minden addigi nyereményt lenullázott.

Tíz millió felett járt a nyeremény összege, amikor az végső gurítás mindent taccsra tett – mivel Erzsikének nem volt erről tudomása, elutasította a Piramis 4 milliós ajánlatát.

Ami utána történt, az igazi dráma volt. Regina teljesen maga alá került , a nagyi pedig sápadtan vallotta be, hogy annyi pénz sincs náluk, amivel hazamehetnének.

Ezen már Stohl András is leakadt, és azonnal felkínálta a segítségét, bár megkérte még őket, hogy legalább a közönségtől búcsúzzanak el együtt.

Nyitókép: TV2

 

Hozzászólások