Így ment férjhez VV Gigi – képek

Startlap - Startlap
A Való Világ egykori sztárja különleges szertartást választott, hogy kimondja a boldogító igent.

Rácz Ildikó, azaz VV Gigi négy év után ment hozzá párjához, Gyulához, méghozzá nem hétköznapi körülmények között – írja a Bors. Az ifjú pár a Krisna hívők szent helyén, a Lélek Palotája udvarán fogadott örök hűséget egymásnak. A szertartás előtt a menyasszony karjait és lábait henna tetoválásokkal díszítették.

Fotó: Facebook

VV Gigi elárulta, hogy azért választották a hindu vallás szerinti szertartást, mert bár nem járnak keresztény templomba, és ezért hiteltelen lett volna, ha ott esküsznek, szerették volna, ha Isten megáldja őket, s a Krisna tudat közel áll hozzájuk. A pár mezítláb jelent meg az oltárnál, ráadásul Gigi díszes, piros és arany színekben pompázó, hagyományőrző száriban, táncolva érkezett a 250 fős násznép elé.

Az eseményen a fiatalok ruháit először összekötötték, majd a pap áldozatokat mutatott be boldogságukért, végül a násznép is megáldotta frigyüket. Másnap a biztonság kedvéért hagyományos, magyar polgári esküvő is rendeztek, amelyet rendhagyó lagzi követett.

Közzétette: Rácz Ildikó / Gigi / – 2018. május 21.

Közzétette: Rácz Ildikó / Gigi / – 2018. május 21.

Ez is érdekelhet

képcím

Kifogyhat télre a gáztartalékaiból Európa

képcím

Még a sérült gyerekekkel foglalkozó civileket is vizsgálja az...

képcím

Majomhimlő: ha 1979 előtt születtél, jó eséllyel biztonságban...