Még a sérült gyerekekkel foglalkozó civileket is vizsgálja az Állami Számvevőszék, de a CÖF-öt nem

Startlap - Startlap
Alig pár napja alkalmazzák a civilellenes törvényt, de az ÁSZ informatikai rendszere máris beleroppant. Míg állatmentő, hajléktalanokat segítő vagy beteg embereket gyógyító szervezetek kapják a felszólításokat, a Békemenetek mögött álló CÖF csodálatos módon kimaradt a körből. Délelőtti hírösszefoglaló.

Még a sérült gyerekekkel foglalkozó civileket is vizsgálja az Állami Számvevőszék, de a CÖF-öt nem

Alig pár napja kezdték el alkalmazni az orosz mintára íródott, majd az Európai Bíróság nyomására enyhén módosított, de ugyanúgy civilellenes törvényét, és rögtön kiderült, hogy a korábbi kritikák nem alaptalanul hangzottak el. Az ÁSZ technikailag sem képes teljesíteni a kihívást, és a törvény visszásságára is gyorsan fény derült a Békemeneteket szervező CÖF és CÖKA példáján. Míg állatmentő, sérülteket gyógyító, a mélyszegénység felszámolásáért küzdő, hajléktalanokat segítő, környezettudatosságra nevelő, hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó szervezetek sora kapják a felszólításokat, ez a Békemenetek szervezői mégsem kerültek fel a “közélet befolyásolására alkalmas tevékenységet végző” civilek listájára. Bővebben.

Hadházy Ákos: Müller Cecíliáék egy óbudai BKV telep eldugott sarkában tárolják a méregdrágán vásárolt mammográfiás buszokat

A független képviselő szerint az emlődaganat szűrésére szolgáló járművekre összesen 1,75 milliárd forintot költöttek, de három éve egyetlen alkalommal sem használták őket. Részletek.

Financial Times: Mészáros Lőrinc sem akarta engedélyezni a hitelt Le Pennek, aztán Orbán Viktor szólt

A választás napján Orbán Viktor nemcsak új kétharmadának, hanem a Magyar Bankholding Zrt. fontos mérföldkövének, az MKB Bank és a Budapest Bank egyesülésének is örülhetett. A kormány által 2014 óta építgetett Bankholding, amely a Fidesz-kormány és Mészáros Lőrinc többségi felügyelete alatt áll, és ezen köröknek nyújt méretes hiteleket, “a magyar gazdaság legnagyobb kockázata lesz a jövőben” – véli egy szakértő. A lap felidéz egy emlékezetes esetet is, amelynek során a szélsőjobbos francia elnök is élvezhette a Bankholding előnyeit, személyesen Orbán Viktornak köszönhetően. Bővebben.

Parragh László jövő januártól indítaná az új katát

MTI/Koszticsák Szilárd

A kisvállalkozások tételes adózása (kata) megszűnhet, vagy újratervezhetik, a fő cél a kiskapuk lezárása a rejtett foglalkoztatás felé. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke nyilatkozott az elképzelésekről.

Bod Péter Ákos: Rettentő sokba van a költségvetésnek a 2014-es szinten beragadt rezsitarifák fenntartása

Az indokolt, észszerű intézkedés a tarifák felülvizsgálata volna, és “feltűnő”, hogy a kormány által bejelentett extraprofitadók nem érintik sem az építőipart, sem a járműipart. A Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke itt olvasható véleménycikkét azzal zárja: a tőzsdei árfolyamok esése és a forint gyengülése nem jó híreket jelez előre. 

Házasodni készül a csantavéri gyilkos, a Blikkben találta meg leendő feleségét

A négy gyilkosság miatt életfogytiglani fegyházbüntetését töltő D. Csaba azt mondja, szerelme “gyönyörű érzelmeket váltott ki” belőle, és ha “a kormány tesz valamit annak érdekében, hogy engedélyezzék Magyarországon is az intim látogatást”, kérni fogja kiadatását Hollandia felé. Részletek.

Itt a balatoni szabadstrandok listája

A pletykákkal ellentétben nem lesz kevesebb idén az ingyenes strandokból – derült ki az üzemeltető önkormányzatok válaszából. Ugyanakkor – egyelőre – a belépődíjak ára sem magas a Balatonon, de több helyen emelést terveznek. A szabadstrandokat kínáló települések listája és az aktuális árak erre a linkre kattintva találhatók.

A nepáli hegyekben megtalálták az eltűnt repülő roncsait

A gépnek 22 utassal a fedélzetén veszett nyoma, a nepáli hadsereg által közzétett légifelvételeken szétszóródott roncsok láthatók. A gépen több külföldi állampolgár utazott. Mi történt? Innen kiderül.

Igazi nyárral indul a június, akár 34 fokot is mérhetünk a héten

Oli Scarff/Getty Images

Míg a hét elején hűvösebb időjárás várható, a hét második felétől tempósan emelkednek a hőmérsékletek, egészen forró, nyári időt hozva. A következő napok előrejelzése itt nézegethető.

(Címlapkép: MTVA/Bizományosi/Róka László)

Ez is érdekelhet

képcím

"El kell foglalnunk Brüsszelt" - Orbán Viktor kiadta választási...

képcím

Orbán: Ezt most túlzásnak érzik a hallgatók, de nem túlzás

képcím

Folytatódhat Orbánék konferenciája Büsszelben