Holnaptól fizethetünk az új ezer forintossal

Startlap - Startlap
Március elsejétől, csütörtöktől vezetik be az új bankjegyet.

Gerhardt Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke kiemelte: a megújított 1000 forintos címletek március elsejétől fokozatosan jelennek meg a készpénzforgalomban, elterjedésük néhány hónapon belül várható. A most forgalomban levő régi 1000 forintos bankjegyekkel október 31-ig lehet fizetni, ezt követően az MNB bevonja azokat, így idén november 1-től már csak az új 1000 forintos bankjegyek használhatók.

Jelezte: a bevonási határidőig be nem váltott, régi ezresek sem veszítik el az értéküket, a régi bankjegyek a bevonási határnapot követően minden bank- és postafiókban három évig, az MNB lakossági pénztárában pedig húsz évig, 2038. október 31-ig díjmentesen átválthatók azonos címletű törvényes fizetőeszközre.

Pataki Tibor, az MNB készpénz-logisztikai igazgatóságának vezetője elmondta: a 2014 végén megkezdett bankjegycserével egyebek mellett erősítik a címletek hamisítás elleni védelmét, és technikailag is megújulnak a bankjegyek.

Jelezte: 2019 első negyedévében az új 500-as címletek bevezetésével fejezi be az MNB az új bankjegysorozat kibocsátását.

Hozzátette, az új ezreseket korszerű, új biztonsági elemekkel, hologramokkal, rejtett helyeken lévő vízjelekkel látták el. Rámutatott, a forgalomban lévő bankjegyek 75 százalékát már az újak teszik ki.

Pataki Tibor az MTI kérdésére elmondta: a bankjegyek hamísítása elleni küzdelmében jól áll Magyarország, tavaly mindössze 700 hamisított forintbankjegyet találtak az országban. Közölte azt is, hogy a teljes bankjegycsere költsége 4-5 milliárd forintot ér el.

A forint bankjegyek változásáról az MNB honlapjának bankjegy és érme oldalán további információk érhetők el.

 

Forrás: MTI

Fotó: MNB

 

Ez is érdekelhet

képcím

Csökkentette az MNB az alapkamatot, 3 év után először

képcím

Matolcsy: Egy kalandorpolitika inflációs kalandját látjuk

képcím

Így kritizálta Matolcsy beszédét az ellenzék