Hódi Pamela beperli Berki Krisztiánt

Startlap - Startlap
Nem bírta tovább, a gyermekük érdekében muszáj volt lépnie.

Hódi Pamela megelégelte, hogy nem tud kommunikálni gyermeke, Natasa Zselyke apjával. A minap a Mokkának árulta el, hogy Berki Krisztián letiltotta a hívásait, és nem az új kedvesével vagy az asszisztensével akarja megbeszélni Nati érzelmi világát, így ha nem jutnak dűlőre, egyedül dönt.

„Peren kívül nem tudtunk megegyezni, mert az utolsó két megbeszélésen nem jelent meg Nati édesapja, és finoman szólva is felháborító dolgokat akart a megegyezésbe beletenni – mondta a Blikknek Hódi Pamela. – Ezért tereltem jogi útra a dolgot. Ha nem tudunk közösen döntést hozni, mert kislányom apukáját képtelen vagyok elérni, akkor meghozom a döntést egyedül. Nekem az a fontos, hogy gyermekünk, Nati boldog legyen!”

Pamela tehát a bírósághoz fordult, pert indít Berki ellen, hogy a láthatási szabályok rendezve legyenek.

„Arról, hogy mit szeretnék, addig nem árulok el részleteket, amíg bíróság elé nem állunk” – tette hozzá Hódi Pamela.

Ez is érdekelhet

képcím

Jogerős ítélet a volt barátnőjét megvakító férfi ügyében

képcím

Továbbra is börtönben marad a bicskei gyermekotthon pedofil...

képcím

Megszületett az ítélet Bige László ügyében