Hiába a szociális segély, 1,3 millió magyar így is nyomorban él

Startlap - Startlap
A kormány a segély igénylésének szigorítását tervezi.

Az Eurostat statisztikája szerint egyre kevesebb emberen tud segíteni a szociális segélyezés, ráadásul a kormány a juttatás igénylésének szigorítását tervezi – olvasható a Menedzser Fórumon.

Az uniós statisztika a szociális segélyek előtti és utáni állapotokat is elemzi, amelynek alapján közlik, hogy a népesség hány százaléka van kitéve a szegénység kockázatának. Tavaly a segélyek nélkül a magyar társadalom 25 százalékát, vagyis összesen 2,44 millió embert fenyegetett a szegénység, amely 2010-es 28,4 százalékhoz képest enyhe csökkenést jelent. 

Ez a 25 százalék nem lóg ki a régiós átlagból: Észtországban és Romániában 28-29 százalék ez az arány, Lengyelországban 24, Csehországban pedig csupán 15,8 százalék az Eurostat kutatásai szerint. A segélyekkel együtt már kicsit barátságosabbak az adatok, de még mindig rémisztően sok emberről van szó: a teljes magyar népesség 13,4 százaléka van segéllyel együtt is a szegénység közelében, tehát 1,293 millió magyar ember nyomorban él.

A kormány legújabb elképzelései jelentősen ronthatnak a helyzeten

Jövőre ugyanis úgy módosítanák a szociális törvényt, hogy a szociális segély odaítélésekor a közmunkásként szerzett bér összegét számolnák bele a háztartás egy fogyasztási egységre eső jövedelmébe, vagyis az eddigi 22 800 forint helyett 54 217 vagy 77 968 forinttal kalkulálnak majd, ezáltal drasztikusan lecsökkentve a jogosultak körét.

A portál megjegyzi: miközben a számok egyelőre javuló tendenciát mutatnak, a segély hatékonységa csökkent: míg 2010-ig a segély a veszélyeztetettek majdnem 60 százalékának segített elkerülni a szegénység kockázatát, 2017-ben már csak mindösszesen 47 százalék tudott a juttatás által kijutni a szegénységgel veszélyeztetett csoportból.

Ez is érdekelhet

képcím

Mindenkit maszkviselésre szólít fel az MTA

képcím

Pénzzel fogja jutalmazni felhasználóit a Facebook és az Instagram

képcím

A magyar származású Antony Blinken lehet az USA következő...