Hajóbaleset a Dunán: megindult a kiterjedt kutatás az áldozatok után

Startlap - Startlap
Nyilatkozott a Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat vezetője az áldozatok utáni keresések magasabb szintjéről hétfő reggel.

Balázs László kiemelte, a kutatásban több százan dolgoznak. Hozzátette, a mentési munkálatokat nehezítette, hogy korlátozott látási viszonyok között kellett megkezdeni a kutatást, amit tovább bonyolított a Dunában lévő uszadék és vízben úszó sok hajóalkatrész.

A Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat vezetője elmondta, a bejelentést követően nem lehetett tudni, pontosan hol történt a baleset, ezért a mentést irányítók döntése alapján 20 kilométeres körzetben kezdték meg a kutatást a Dunán.

A szervezet hőkamerás drónokkal és a part menti részek átvizsgálásával segítette a hivatásos tűzoltók munkáját. Rámutatott: nyilvánvaló hogy nagy erőjű ütközés történt, ezt a túlélő férfi, illetve a megtalált két áldozat – egy férfi és egy nő – sérülései is igazolják.

A kutatási tevékenységeket egy operatív törzs koordinálja, és sötétedésig folytatják a kutatást a Duna teljes szakaszán – ismertette.

Ameddig nincs meg minden eltűnt ember, nem mondható ki, hogy ők valójában áldozatok – hangsúlyozta. Úgy fogalmazott: “Értelemszerűen, a szakma szempontja alapján most már arról beszélünk, hogy inkább áldozatokat keresünk, a túlélés esélye gyakorlatilag a minimumra csökkent.”

A rendőrség korábban a szombat éjjel Verőcénél történt hajóbalesetről azt közölte, a szállodahajónak ütköző motorcsónakban nyolcan utaztak, közülük egy férfi kijutott a partra, két embernek a holttestét találták meg, öt embert jelenleg is keresnek.

(MTI)

Címlapkép: MTI/Lakatos Péter

Ez is érdekelhet

képcím

Verőcei hajóbaleset: a túlélő szerint száguldott a motorcsónak...

képcím

Verőcei hajóbaleset: megtalálták az utolsó áldozatot

képcím

Verőcei hajóbaleset: megtalálták a negyedik áldozat holttestét