'Ha ön utálja a tökfőzeléket és én is utálom, még nem biztos, hogy barátok vagyunk' - önállóan indul a DK az EP-választáson

Startlap - Startlap
A fenti idézet Gyurcsány Ferenctől származik, aki a DK listavezetőjének személyét még nem árulta el, de az biztos, hogy nem a pártelnök lesz az.

Gyurcsány Ferenc az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: nem lesz közös ellenzéki lista az európai parlamenti választáson, amivel a Medián Intézet kutatása szerint egyébként nem is járnának jól a pártok. Hozzátette: az EP-választás kapcsán párbeszéd azért zajlik a politikai szereplők között.

A Demokratikus Koalíció elnöke az önállósodás kapcsán közölte: a pártjuk Európai Unióval kapcsolatos politikája eltér például a Jobbik programjától, amelynek történetében volt egy Európa-ellenes időszak. A Jobbikkal kapcsolatban hozzátette: Vona Gábor vezetése alatt egy mérsékelt irányvonal fele indultak meg.

Amikor mi egy színpadon vagyunk a Jobbikkal – sokszor történt ez december óta – egyetlen vállalhatatlan mondat nem hangzik el

– fejtette ki Gyurcsány Ferenc, de hangsúlyozta, hogy a két párt között nincsen együttműkökdés.  “Ha ön utálja a tökfőzeléket és én is utálom, még nem biztos, hogy barátok vagyunk” – fogalmazott a pártelnök. A műsorban az is elhangzott: támogatja, hogy minden választókerület választási bizottságában legyen legalább egy ellenzéki delegált. A DK listavezetőjének személyéről pedig annyit mondott, hogy erről hamarosan döntenek, de nem ő fogja vezetni a listát.

Ez is érdekelhet

képcím

Sulyok Tamás kitűzte a 2024-es választások időpontját

képcím

Biogolyóstoll, fideszes pártkatona - ellenzéki reakciók Sulyok...

képcím

"Orbán Viktor ma mindenről beszélt, csak a lényegről nem" -...