Gesztesi Károly jogi képviselője elárulta, mi lesz a hagyaték sorsa: egy rokon különleges örökséget kap

Startlap - Startlap
Gesztesi ugyan végrendeletet nem írt, de szóban rendelkezett a vagyonáról. Bulvárösszefoglaló.

Gesztesi Károly jogi képviselője elárulta, mi lesz a hagyaték sorsa: egy rokon különleges örökséget kap

A januárban szívrohamban elhunyt színművész barátja és egyben jogi képviselője, Dr. Borbély Zoltán nyilatkozott arról, mi lesz a sorsa a budakalászi luxusingatlannak, illetve az értéktárgyaknak, az autónak és a jogdíjaknak. Ebből egyebek mellett kiderült, hogy Gesztesi kijelölt egy különleges helyzetben lévő örököst. Részletek itt.

Sírós és dühös kommentek ezrei felett nyugtatgatja a hallgatóit a Retro Rádió, amiért Bochkor Gábor átveszi a reggeli műsorsávot

Bochkor Gábor és Lovász László saját reggeli műsorának híre erősen felzaklatta a rádió hallgatóit. Olyannyira, hogy a Retro Rádió már azzal próbálja vigasztalni az elkeseredett tömeget, mondván a maradék 20 órában ugyanaz lesz a műsor, ami eddig volt. A rádió posztját és a hallgatók reakcióit ebből a cikkből ismerheted meg.

Palácsik Lilla megmutatta a kész babaszobát

Azon túl, hogy nagyon kék, és a falat a családi kutya fejének mása díszíti, a szobáról készült kép másik fénypontja Palácsik Lilla indokolatlan csücsörítése, ami mintha mindjárt örökre az arcára fagyna. Ha kíváncsi vagy Vajna Tímea húga leendő gyermekének babaszobájára, akkor kattints ide.

Az 50 éves Barta Sylviának minden oka megvolt arra, hogy büszkén posztolja bikinis fotóját

Ahogy Pachmann Péter, úgy mi is nagyon lelkesedünk Barta Sylviáért, csak éppen nála jóval visszafogottabban, és inkább tisztelettel figyeljük azt a sok munkát (és irigyeljük a remek genetikát), amelynek köszönhetően az 1970-es születésű időjós testén mintha nem fogna az idő. Erről most te is meggyőződhetsz ezeken az új képeken, amiken mindenféle csinos ruhában és bikiniben is alaposan megvizsgálhatod Barta szépségét.

A brit külügynek nem sikerült Erzsébet legjobb arcát megörökítenie az új portréfestményén

Fotó: Chris Jackson/Getty Images

Amikor a Brit Külügyminisztérium videóhívás keretében bemutatta a királynőnek a róla készíttetett új festményt, II. Erzsébet humoros megjegyzéssel fogadta a képet, és jelezte, reméli, hamarosan élőben is megtekintheti az alkotást. A portré elég megosztó lett: többen dicsérik, mások viszont unalmas, giccses csalódásnak titulálták, és mi sajnos velük értünk egyet. Íme a kép.

Reviczky Gábor nem kért a segítségből, ezért nehéz helyzetbe került a járvány miatt

Reviczky Gábor kaphatott volna segítséget, de nem élt a lehetőséggel, így még mindig nem tudott egyenesbe jönni anyagilag. A 71 éves Kossuth-díjas színész ebben a cikkben vall problémáiról.

Mindenki válik: Katona Gitta nemcsak a férjével, de még az Instagrammal is szakít, Fischl Mónika és Vadász Dániel közleményt adott ki

Katona Gitta és Futács Márkó focista kilenc évig voltak együtt, a látszólag tökéletes kapcsolatról azonban az egykori szépségkirálynő keserű bejegyzéséből az derül ki, mégsem volt annyira rózsás. A teljes posztot itt nézegetheted.

Mindeközben 19 év házasság után Fischl Mónika és Vadász Dániel, akik a Budapesti Operettszínház színpadán találtak egymásra, szintén jelezték válási szándékukat. A hírről szóló közleményüket erre a linkre kattintva találod.

Galambos Lajost fiát felvették az ELTE legnehezebb karára

A trombitás fiából jogász lesz, Lajcsi kommentárjából pedig megtudhattuk, a pályaválasztás nem volt független az ő vesztegetési és közműlopási ügyétől.

Gáspár Győző annyira odavan Virág új fiújáért, hogy vőlegénynek nevezi, és már a családalapítást tervezi

Virág és Krisztián fél éve járnak, és a fiúval Győzike olyan elégedett, hogy már javában tervezgeti a jövőt. Virág nemrégiben ünnepelte 18. születésnapját, amely alkalomra komoly ajándékot kapott udvarlójától, a szüleitől viszont hiába kérte, nem vették meg neki a vágya tárgyát. Részletek itt.

Elhunyt a filmipar egyik valódi legendája, az Elfújta a szél kétszeres Oscar-díjas színésznője

Fotó: John Kobal Foundation/Getty Images

Olivia de Havilland 104 évesen, párizsi otthonában távozott az élők sorából. Csodás karrierjéről, kalandos életéről és halálának körülményeiről ebben a cikkben olvashatsz.

Ez is érdekelhet

képcím

50 éves lett Gáspár Győző, akit Novák Katalin és Szijjártó...

képcím

Az ukránok szerint Porosenko Orbánnal találkozott volna, ezért...

képcím

Visszatér Hosszú Katinka és megcélozza a hatodik olimpiáját