Szlovén elnök: "Rémisztő a pusztítás"

Startlap - Startlap
Szlovénia több körzetében is bevetették a katasztrófavédelmet vasárnap a napok óta tartó heves esőzések és áradások, valamint a csapadék okozta földcsuszamlások miatt. A szlovén miniszterelnök vasárnap bejelentette, hogy segítséget kért a szomszédos országoktól és az EU polgári védelmi mechanizmusát is értesítette. A heves viharoknak és áradásoknak eddig négy halálos áldozata van.

“Azért jöttünk, hogy hatékony segítséget hozzunk” – mondta Robert Golob kormányfő Skofja Lokában, az egyik legsúlyosabban érintett térségben. Golob közölte, hogy akár a szomszédos országok hadseregeitől is segítséget vár, például logisztikai támogatást, helikopteres szállító kapacitást. “Garantálni akarjuk, hogy aki valóban rászorul, az megkapja a segítséget” – hangoztatta a szlovén kormányfő. Hozzátette, hogy a kormány azon dolgozik, hogy az infrastruktúrát mielőbb helyre lehessen állítani.

Tine Radinja, Skofja Loka polgármestere katasztrofálisnak nevezte a helyi állapotokat, s kiemelte, hogy három völgy továbbra is megközelíthetetlen, és az állam és az EU segítségét is elengedhetetlennek nevezte.

Natasa Pirc Musar szlovén elnök a fővárostól északra fekvő Kamnikot kereste fel, és arról beszélt, hogy az állam mindent megtesz a katasztrofális károk elhárítása érdekében.

Egy férfi nézi az áradásban összedőlt házat.
Egy férfi nézi az áradásban összedőlt házat.

Szlovén elnök: “Rémisztő a pusztítás”

Egy férfi nézi az áradásban összedőlt házat.
Áradásban összedől ház.
Egy áradás elmosta út egy töltőállomás mellett.
Áradás megrongálta út a szlovéniai Skofja Lokában 2023. augusztus 6-án.
Áradás elsodorta jármű a szlovéniai Medvode környékén 2023. augusztus 6-án.
Áradás megrongálta híd és út a szlovéniai Skofja Lokában.
Áradás megrongálta ház a szlovéniai Skofja Lokában.
Árvízben tönkrement tárgyak a szlovéniai Skofja Lokában.
Fotó megosztása:

Pirc Musar rémisztőnek nevezte a pusztítást. “Szinte minden elsodort az ár” – állapította meg. Hozzátette, hogy más országok vezetői egymás után hívják a hivatalát és ajánlják fel segítségüket, és már úton is van a humanitárius segítség Szlovéniába. “Magam fogok felhívni az elnököket, hogy segítsenek, és küldjenek olyan dolgokat, amelyek jelenleg nem elérhetőek Szlovéniában” – szögezte le a politikus.

 

 

Az éjszaka folyamán a szlovén mentőalakulatokat 186 körzetben mozgósították, több helyen veszélyesé vált épületekből kellett embereket kimenteni.

Szombat este 500 embert evakuáltak a kelet-szlovéniai Alsóbeszterce (Dolnja Bistrica) településről, miután átszakadt egy gát a Mura folyón. Az osztrák határ környékéről csaknem 110 embert telepítettek ki. Az emberek átmeneti szállásokon várják az időjárás jobbra fordulását.

Jóllehet a vízszint országszerte stabilizálódik, a heves esőzések és a nedves talaj miatt nőtt a földcsuszamlások veszélye, a szlovéniai geológiai intézet pedig óvatosságra intett.

(MTI)

A magyarországi folyók áradásáról ebben a cikkben olvashatsz.

 

Címlapkép:

Ez is érdekelhet

képcím

Meghalt egy magyar túrázó a szlovén hegyekben

képcím

Ami nem hiányozhat egyetlen, Keleti Ágnesről készült fotóról...

képcím

Torlódást okozott a magyar-szlovén határnál a visszaállított...