Fertőző fagyasztott zöldségek: mégsem a gyártó a hibás?

Startlap - Startlap
A bajai üzemben már meg is indult a próbatermelés.

Nem hibázott a gyártó, amelynek üzemében megtalálták az Európa-szerte több halálos áldozattal járó megbetegedésért felelős baktériumot – írta szombati lapszámában a Magyar Idők a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalra (Nébih) hivatkozva.

A Nébih a lap megkeresésére közölte: a Listeria monocytogenes baktérium jelenléte önmagában nem jelent problémát egy hűtőipari üzemben, ahol közvetlen fogyasztásra szánt élelmiszert nem gyártanak. Megbetegedést okozó kórokozó azonban egyetlen élelmiszer-előállító üzemben sem lehet jelen, ezért amint a megbetegedést okozó törzs beazonosítása megtörtént, a hatóság elrendelte az ott gyártott termékek visszahívását, amit a cég haladéktalanul megkezdett.

A bajai üzemben a szigorított takarítást követően megindult a próbatermelés, az élelmiszer-biztonsági szakemberek fokozott mintavétellel ellenőrzik a munkát, a feldolgozóból egyelőre nem kerülhetnek a piacra termékek.

A hatóság – a Greenyard mellett – más hűtőipari üzemeket is kiemelten ellenőriz, a többi hazai hűtőipari üzemben nem találták meg a megbetegedést okozó baktériumtörzset. A bajai feldolgozóban több márka  termékei készülnek, az Iglo mellett több áruházlánc saját márkás fagyasztott árui kerülnek ki a multinacionális társaság magyarországi üzemből. Az Iglo-termékeket forgalmazó Maresi Foodbroker Kft. közölte: a visszahívás elővigyázatosságból történik, és csak akkor lép fel egészségügyi kockázat, ha a termékeket megfelelő hőkezelés nélkül fogyasztják – olvasható a Magyar Időkben.

Forrás: MTI

Ez is érdekelhet

képcím

Újabb vármegyékben lett tilos a tűzgyújtás

képcím

Böjte Csaba: A nagyvilág bármit is kritizál, nekünk ma is az a...

képcím

Ezt a számot semmiképp se vedd fel: veszélyes csalók hívogatják...