Ezért halhatott meg a neves zongorista Alcsútdobozon eltűnt édesanyja

Startlap - Startlap
A 79 éves Sárik Jánosné az idősek otthonából tűnt el. Hírösszefoglaló.

Ezért halhatott meg a neves zongorista Alcsútdobozon eltűnt édesanyja

Október 31-én délelőtt az alcsútdobozi idősek otthonából sétált ki a 79 éves Sárik Jánosné, akit hiába kerestek, már csak a holttestét találták meg – közölte szombaton az asszony fia, Sárik Péter zenész. Időközben kiderült, hol találták meg az idős nő testét, és az is, mi okozhatta a halálát. Részletek itt.

Szokatlanul nagy béreket fizet, de csak tavaly több mint 9 milliárd forinttal csökkentette a magyar GDP-t a Samsung gödi gyára

Szijjártó Péter a múlt hónapban jelentette be a Samsung SDI gödi akkumulátorgyártó üzemének bővítését, amely a külügyminiszter szerint hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország fenntartsa az európai átlagnál legalább 2 százalékponttal magasabb gazdasági növekedési ütemét. Ugyanakkor érdekes módon a gyár 2018-ban éppen csökkentette Magyarország gazdasági teljesítményét, azaz a GDP-t. További furcsaság, hogy a gödi telephelyen irreálisan nagy béreket kapnak a dolgozók. Minderről bővebben erre a linkre kattintva tájékozódhatsz.

Gulyás Márton: Blokád alá kell vonni a várost annak érdekében, hogy Erdogan ne tudja betenni a lábát

Az aktivista a Kötöttfogás című vitaműsor vasárnap esti adásában beszélt arról, hogyan kéne szerinte megnehezíteni a török elnök dolgát magyarországi látogatása során. A csütörtökön Budapestre érkező Recep Tayyip Erdogan biztonsági személyzete külföldön is erőszakosan lép fel a tüntetők ellen: két éve Washingtonban a már földre került embereket is rugdosták. Kattintás után nemcsak Gulyás Márton szavait, hanem egy, az utóbbi esetről készült videót is megnézhetsz.

Nem tudnak hozzáférni a magyar gyerekek őssejtjeihez

Talán még emlékszel arra a nyári botrányra, ami a Cryo-Save Hungary Kft., egy svájci őssejtbank hazai leányvállalata körül pattant ki, amely gyakorlatilag csődbe ment, és sokáig nagy kérdés volt, hogy mégis mi történt a cégnél őrzött mintákkal. A válasz sajnos elég bonyolult és aggasztó. A következő cikkben nemcsak erről, hanem arról is írnak, mire jó az őssejtterápia.

Hosszú Katinkáék szerződés nélkül használták a Duna Arénát

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 

First day was clearly fun 💪🏽 Let’s get on the second day! Köszönjük a szurkolást! 💪🏽 Ma is gyertek!

Katinka Hosszu (@hosszukatinka) által megosztott bejegyzés,

Jogerős bírósági ítélet ellenére sem volt hajlandó átadni a Bp2017 Kft. azokat a közérdekű adatokat, amelyekből kiolvashatták volna arra, milyen feltételekkel és mennyi pénzért használta Hosszú Katinka úszóklubja a Duna Arénát. Így végrehajtóval  keresték fel az állami céget, szerződésnek azonban nyoma sem volt, pénzt viszont kapott az Iron Corporation a vállalattól. Ezen kívül a megszerzett szerződéslistán több érdekes tétel szerepelt.

Emelkedik a kötelező felelősségbiztosítás díja

Mennyivel és miért? Innen kiderül.

Egy osztrák fegyvergyárat vásárolt fel a magyar kormány

A beruházásról ebben a cikkben számolnak be részletesen.

Tele van olyan utcákkal Budapest, ahol már bőven egymillió forintba kerül egyetlen négyzetméter 

Nagyjából a hírhedt Hős utcában lehet válogatni a lakások között, ha gazdaságosan szeretnénk megúszni az ingatlanvásárlást, a főváros többi részén azonban egyre durvábban kúsznak fel az árak, néhány helyen egészen brutális összegekig. Ha ide kattintasz, a KSH statisztikái alapján mutatják be neked a négyzetméterárak mellbevágó alakulását.

GKI: 2020-ra Magyarország gazdasági növekedése markánsan lassulni fog

Fotó: Akos Stiller/Bloomberg via Getty Images

Eső hátán eső jön a héten

A következő napok részletes időjárás-előrejelzését itt találod.

Ez is érdekelhet

képcím

Alig egy óra alatt 27 millió forint gyűlt össze a Hősök terei...

képcím

"Mint a szörnyek, a felelősök sem szeretik a fényt" - tízezrek...

képcím

Ötven hókotró takarítja folyamatosan Budapest úthálózatát