Ez lett idén a Balaton fagyija

Startlap - Startlap
Egy nem mindennapi íz lett a kedvenc, de a különdíjjal jutalmazott fagyik között már akad hagyományosabb is. Vasárnapi olvasgatós, lazulós hírösszefoglaló.

Ez lett idén a Balaton fagyija

A Balaton fagyija címért 13 cukrászat és kézműves fagylaltműhely szállt harcba, és a zsűri döntött. A nyerő ízekről és fagyizókról ebből a cikkből tájékozódhatsz.

Várszegi Asztrik: Úgy tűnik, rengeteg szenvedés vár ránk, az emberiségre, és ettől nem vagyok olyan nagyon hepi

Amikor visszavonultam, végigolvastam egy a nyilatkozataimból készült kivonatot, és felkiáltottam, és a fejemhez kaptam, hogy Asztrik, már értem, miért utálnak annyian.

Erre a linkre kattintva egy nagyinterjút olvashatsz Várszegi Asztrikkal, Pannonhalma volt főapátjával. A beszélgetés során számos témát érintettek, amelyekre a bencés szerzetes nagyon izgalmas válaszokat adott, a fentiekben idézett mondatához hasonló humorral és alázattal. Természetesen a koronavírus volt az egyik topik, és az ezzel kapcsolatos nagy társadalmi, környezeti és gazdasági problémák, de egyebek mellett szóba kerültek a nagy gyermekkori álmok, Magyarország sorsfordító történelmi pillanatai, a katolikus egyház és a szexuális visszaélések, a cölibátus, az iszlám, de a püspök személyes múltja is, például hogy miért éppen az Asztrik nevet választotta, amikor belépett a rendbe. És a politika sem maradhatott ki, hiszen Várszegi Asztrikot alapvetően pártállástól függetlenül mindenki kedveli: ő temette Göncz Árpádot, 2015-ben, de már akkor is kapcsolatban állt a Fidesszel, amikor az egyház még tartott a párttól

Vicces videón mutatta meg Majka, milyen az, amikor elfárad a kisfia

A felvételen jól hallatszik, ahogy az ózdi rapper kedvesen, de kiröhögi a négyéves Olivért, mivel a kisfiú kicsit furcsa módon hajtotta álomra a fejét. Íme a videó.

A menyasszonyok optimisták, de távmunkában varrni nem lehet: menő magyar divattervezők mesélték el, hogyan hatott a koronavírus a munkájukra

A menyasszonyi ruhákban hasító Daalarnánál érdekes módon nem esett vissza jelentősen a rendelések száma, a külföldön is hatalmas népszerűségnek örvendő Nanushka részben állami támogatásból félmilliárd forintért fejleszt, az Áeron és az ABODI pedig kreatív utakat talált, és az előbbi márkának volt egy nagy szerencséje is. De ez nem jelenti azt, hogy minden megy tovább a régiben, és azt sem, hogy egyáltalán nem sínylette meg a magyar divatipar a pandémiát. A szakma fontos szereplői már egy ideje hangoztatják, hogy változások kellenek és jönnek, és ezt itthon sem fogjuk megúszni. Ebben a cikkbenmagyar divattervezők mondják el, hogyan hatott a munkájukra a járvány, és miként tervezik a jövőt.

Tudtad, hogy van egy magyar utalás a Jóbarátok főcímében?

Fotó: Warner Bros. Television/Getty Images

23 év kellett hozzá, hogy valaki kiszúrja, de kiderült, hogy van egy rejtett apróság a Jóbarátok főcímében, ami a magyarok számára különösen kedves és vicces lehet. Ha kíváncsi vagy, miről van szó, akkor itt folytasd az olvasást.

Vége az igazán olcsó repülésnek Bécsben, és megszűnhet a budapesti járat

Olyan változások léptek életbe az osztrák szabályozásban, amelyek egyértelműen mutatják, hogy a Ryanair és a Wizz Air bécsi bázisán búcsút inthetünk az olcsó fapados repülésnek. Az új szabályok tulajdonképpen eltörlik az helyi belföldi légiközlekedés jelentős részét, és néhány külföldi járatot is, ami a magyar fővárost is érintheti. Amit nem szüntetnek be, az drágább lesz. Részletek itt.

Ezekből az országokból jöhetünk haza karantén nélkül

Van, amikor kell karantén, és van, amikor nem, és nem mindegy, melyik országból érkezünk, ahogyan az sem, hogy milyen minőségben utazunk. Akkor most hogy is van ez? A 81/2020 (IV. 1.) Kormányrendelet értelmében megváltoztak a magyar állampolgárok külföldről Magyarország területére történő hazatérésének szabályai. Ebben a cikkben bemutatjuk az aktuális előírásokat.

Hihetetlen, de Meryl Streep már 71 éves: csodás, vagány fiatalkori fotókat mutatunk róla

Meryl Streep azon kevés amerikai sztárok egyike, aki mindig jól viselte a korát, sikerült méltósággal megöregednie, és ráadásul remekül  néz ki. Ez most is így van, pedig a színésznő a napokban ünnepli 71. születésnapját. Streep egyébként nemcsak életéveivel tud meglepni, ha számokról van szó, hanem díjai mennyiségével is: három Oscart és nyolc Golden Globe-ot kapott, és 21 jelölésével ő a legtöbbször jelölt színésznő az Oscar-díj történetében. Ez nem véletlenül van így, ugyanis van néhány rendkívüli képessége. Erre a linkre kattintva ezekről olvashatsz, és közben szuper képeket nézegethetsz a szülinapos színésznőről.

Hamarosan minden boltban fizethetünk elektronikusan

Január elsejétől az összes olyan üzlet, ahol online kasszát üzemeltetnek, köteles lesz elektronikus fizetési lehetőséget biztosítani a vásárlók számára. Az MNB adatai alapján ilyen drasztikus piaci bővülésre nem volt példa az országban az elmúlt 5 évben. A témáról bővebben itt írunk.

A csillagok megmutatják a sorsodat: ezek az évek a legmeghatározóbbak az életedben

Fotó: adoc-photos/Corbis via Getty Images

Az asztrológusok szerint a születési dátumunkból kiolvasható a jellemünk és a jövőnk. Mindannyian tudjuk, hogy vannak időszakok, amikor sokkal több dolog történik, és amik mintha döntőek lennének hátralévő életünk szempontjából. Ide kattintva egy horoszkópot találsz, amelyben megmutatják, melyik az a néhány év, ami a te életedben a legfontosabb lesz, illetve volt.

További rövidhíreket most meg is hallgathatsz a Hírstart podcastján: katt ide.

Ez is érdekelhet

képcím

Elképesztő félméteres kilátó és "nádkorona-sétány" épült...

képcím

Öt nőt öltek meg Bécsben egy nap alatt - A hét hírei képekben

képcím

Megbillent a Balaton