Évek óta oktat életmentést, de most először gyakorolta élesben a rendőrnő, aki megmentette a kis Hunort

Startlap - Startlap
'Amint kihúztuk a kisfiút a vízből, a fejét oldalra fordítottam, hogy a szájából kijöjjön a víz. Akkor még nem lélegzett, ezért szájon át azonnal megkezdtem az újraélesztését.'

Augusztus 19-én Mondok Lilián Amarill őrmester a Gyömrői Tófürdő vendégeinek biztonságára vigyázott, amikor negyed hat körül a strandolók szóltak neki, hogy egy eszméletlen kisfiút húznak ki éppen a vízből. A rendőrnő évek óta oktat életmentést, de most először kellett éles helyzetben kipróbálnia tudását –  írja a Blikk.

A 9 éves Hunor nagymamájával és testvérével érkezett a strandra, ahol a gyermek egy sekély vízű területen labdázott. A kisfiú nem tud úszni, és feltehetően rosszul érkezett vissza a vízbe, miután felugrott a gumilabdáért, majd rengeteg vizet nyelt. Hunor hosszú másodpercek múltán sem bukkant elő a habokból, majd egy férfi segített kihúzni a vízből, miközben nagymamája segítségért kiáltott.

Amint kihúztuk a kisfiút a vízből, a fejét oldalra fordítottam, hogy a szájából kijöjjön a víz. Akkor még nem lélegzett, ezért szájon át azonnal megkezdtem az újraélesztését. Párat fújtam, amikor köhögni kezdett, majd szájon át még levegőhöz juttattam, amitől egyre jobban lett. Hatalmas élmény számomra, hogy itt menthettem meg egy fuldokló gyermeket. Ekkor jöttem rá, milyen nagy haszna volt az életmentő tanfolyamra járni, amit évek óta csinálok, sőt, most már oktató is vagyok. A mentők nagyon hamar ideértek, majd átvették a gyerek ellátását

– mesélte az őrmester, aki azt is elárulta, hogy hiába beszélt folyamatosan az ijedt gyermekhez, és kérdezgette őt, Hunor csak a nevét tudta elmondani.

A lap úgy tudja, a fiút a vecsési kórházba vitték, ahol antibiotikumos kezelést kap.

Ez is érdekelhet

képcím

Gyönyörű juharfát mérgeztek meg Csopakon

képcím

Itt van a legjobb balatoni strandok listája

képcím

Kitalálod, melyik ország fővárosában járunk? Kvíz