Európa legnagyobb tűzijátékát akarja a kormány, jóval több mint egymilliárdba kerülhet

Startlap - Startlap
A korábbi években ennek a töredékébe került a látványosság. A teljes rendezvénysorozatra további milliárdok fognak elmenni. Reggeli hírösszefoglaló.

Jóval egymilliárd fölött lehet az augusztus 20-i tűzijáték ára

Az államalapítást ünneplő háromnapos rendezvénysorozat költsége az idei évben 6,5 milliárd forintot is felemészthet, de ebbe a tűzijáték árát nem számolták bele, arra ugyanis egy külön közbeszerzést írtak. Míg az elmúlt években ez utóbbi 222 millió forintba került, a tervek szerint a koronavírus évében ennek a sokszorosát fogjuk fényjátékra költeni. A megbízást hirdetmény nélkül pályáztatták meg: három céget kértek ajánlattételre, csupa olyan nevet, akiket már jól ismerünk Rogán Antal háza tájáról. A folytatásért kattints ide.

“Üvöltve, ordítva kértem tőlük segítséget, de elszaladtak” – megszólalt a tótvázsonyi férfi, akinek a felesége meghalt a vasárnapi viharban

Pintér Lajos feleségét vasárnap a nagy esőzés következtében megduzzadt patak sodorta el. A férfi az utolsó pillanatig kétségbeesve küzdött az asszonyért. Ebben a cikkben felidézi, hogyan történt a tragédia.

Ma dől el, hogy mi lesz a veszélyhelyzettel

Tizenkét előterjesztésről szavaz kedden az Országgyűlés, köztük a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényjavaslatról. Részletek itt.

Kizuhant egy 2 éves gyerek a második emeletről Budapesten

A kisfiú vasárnap délelőtt a XIII. kerületi Pannónia utcában esett ki az ablakból. Megszólalt egy szemtanú, aki a csattanásra figyelt fel, az Országos Mentőszolgálat közleményt adott ki a történtekről. A súlyos balesetről ebből a cikkből tájékozódhatsz.

Egy ismert besúgó cégével készítettet dokusorozatot a magyar közmédia a romániai rendszerváltásról 

Fotó: Peter Turnley/Corbis/VCG via Getty Images

A négyrészes dokumentumfilm-sorozatot egy olyan rendező-operatőr és fia készítették, akiről a szomszédban mindenki tudja, hogy kollégáiról jelentett. A szombaton bemutatott harmadik részben meg is szólal valaki, akiről a filmes információkat szolgáltatott. Részletek itt.

Majdnem 900 ezer magyarnak gondot okozhat a fogorvoshoz járás

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ adatai szerint további praxisok szűntek meg júniusban a fogorvosi alapellátásban. Mindeközben a statisztikai adatok szerint a magyar lakosság fogai nagyon lesújtó állapotban vannak. Ha érdekel a téma, akkor ezt a cikket ajánljuk a figyelmedbe.

Pikó András keményen nekiment Kocsis Máténak és a Fidesznek

A VIII. kerület polgármester friss Facebook-bejegyzésében annak az 1,25 milliárd forintnak a sorsát firtatja, amelyet a járványra hivatkozva vontak el Józsefvárostól. Pikó András az összeg kapcsán tanulságos tényeket idéz a korábbi kerületvezetés és a kormány ténykedéseiről. Íme a teljes szöveg.

Újabb részletek a múlt heti szlovákiai iskolai vérengzésről: egy tanítónő is szembeszállt az ámokfutóval

A múlt héten a szlovákiai Ruttkán egy férfi késsel ment neki egy általános iskola igazgatóhelyettesének, valamint egy tanárnőt és diákokat is megtámadott. Az igazgatóhelyettes belehalt a sérüléseibe, és többen megsebesültek. Az iskola több dolgozója hősies fellépést tanúsított, amellyel kapcsolatban újabb fejlemény derült ki. Videó és további részletek itt

Nyomozás indult Málta volt rendőrfőnöke ellen: részt vehetett a helyi újságírónő kivégzésében

Peter Caruana Galizia, Daphne Caruana Galizia férje felesége halálának helyszínén két évvel ezelőtt. Fotó: Dan Kitwood/Getty Images for the Daphne Project

Daphne Caruana Galizia oknyomozó újságírót 2017 októberében ölték meg meg egy autóba rejtett pokolgéppel. A gyilkosság miatt eddig egy milliárdos üzletember és egy másik férfi ellen nyomoztak, de hétfő óta a gyanúsítottak körébe került Lawrence Cutajar is, aki az ország rendőrfőkapitánya volt három évvel ezelőtt. Galizia haláláról és a rendőrfőnök elleni vádakról itt írnak bővebben.

Most még esik, de hétvégén már strandidő lesz

Az ország területe felett lévő sekély ciklon a hét második felében kelet felé mozdul, így egyre több napsütésre és kevesebb csapadékra van kilátás. A következő napok részletes időjárás-előrejelzését itt találod.

 

További rövidhíreket most meg is hallgathatsz a Hírstart podcastján: katt ide.

Ez is érdekelhet

képcím

Nézők közé hajtott egy autó az Esztergom-Nyerges Rally-n,...

képcím

Újbudát összekötik Újpesttel: újabb fonódó villamosvonal...

képcím

Vitézy Dávid: Indulok a főpolgármester-választáson