Ennyi évig kell dolgoznod, ha egy 50 négyzetméteres budapesti lakást szeretnél

Startlap - Startlap
Kiszámolták, hány évi átlagbérbe kerül a fővárosban egy kis lakás. Jóval kevesebbe, mint a tavaly nyári statisztika szerint.

Az ingatlan.com megnézte a 2018-as hivatalos lakásárakat és a kereseti statisztikákat, amiből kiszámították, pontosan hány évig kell dolgozni egy 50 négyzetméteres lakásért Budapesten, valamint Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Románia fővárosaiban – írja a hvg.hu.

A lakásárak az Eurostat adatai alapján a régió mindegyik országában jelentősen emelkedtek: legerősebben Magyarországon, illetve Csehországban, ahol több mint 30 százalékos volt az árnövekedés, a legenyhébben a románoknál, ahol csak 19 százalék volt ez az érték.

 

Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta: a tavalyi év harmadik negyedévére az budapesti négyzetméterárak átlaga elérte az 540 ezer forintot. Egy átlagos nettó fizetés mellett ezzel az összeggel számolva 7,5 évet kell dolgozni ahhoz, hogy egy 50 négyzetméteres lakásra tehessünk szert.

Pont annyit, mint Varsóban és Bukarestben, de kevesebbet, mint Prága és Pozsony városában, ahol több mint 8 évi fizetést kell összegyűjteni. Ez a 7,5 év egyébként jóval kevesebb, mint amennyi tavaly nyáron volt: akkor az ingatlan.com elemzése arra jutott, hogy legalább 10 évig kell dolgozni egy 50 négyzetméteres fővárosi ingatlanért.

Ez is érdekelhet

képcím

Első fotók a csütörtök esti tragikus budapesti balesetről

képcím

Robbanás történt Budapesten, egy nő meghalt

képcím

Újbudát összekötik Újpesttel: újabb fonódó villamosvonal...