Elszámolták magukat a horvát szállásadók, jól járhatnak a magyar turisták

Startlap - Startlap
A kezdeti magas árak helyett most már olcsón lehet szálláshoz jutni, több százezer ágy áll üresen az Adria mentén.

Jó hír a magyar turistáknak, és rossz hír a horvát vendéglátosoknak: egyes források szerint augusztusban 200 ezer ágy állt üresen a tengerparton, ugyanis a vártnál kevesebben szállnak meg a szállodákban és a családi panziókban – számolt be a 24.hu.

Nem segített a foci vb sem

A tavalyi 18,5 millió turista 102 millió vendégéjszakájával rekordévet zárt a horvát turizmus, de úgy tűnik, idén a foci vb sem segített. 

A statisztikák szerint a mostani szezonban a látogatók száma nem csökkent, de a lefoglalt szobák száma visszaesett. A portál szerint a tavalyi sikerek után a szállásadók nem kötöttek szerződéseket az utazási irodákkal, valamint jelentősen megemelték az árakat, így több tízezer ágyat nem foglaltak el, leginkább a háromcsillagos szállodákban, a családoknál pedig akár 190 ezer ágy is üresen maradhatott.

Idén a főszezonban is voltak üres helyek, ami tavalyi évre egyáltalán nem volt jellemző. Ráadásul a kempingekben is visszaesett a látogatók száma 5 százalékkal.

Most érdemes szállást foglalni

Jelenleg a helyi viszonyokhoz képest jelenleg igen olcsón lehet szálláshoz jutni.  Van, ahol 10-15 százalékos az áresés, más információk szerint pedig Sibenik, Zadar, Split és Makarska térségében 30 euróra csökkent az apartmanok bérleti díja. Háromcsillagos szállodában például tízezer forint alatt is van hely.

Nem árt azonban óvatosnak lenni: brit turistákat nemrégiben Splitben a helyi hostel szolgáltatásainak színvonalán annyira összevesztek a vendéglátóval, hogy tettlegességig fajultak a dolgok, és a szállót azóta be is záratták a helyi hatóságok.

Ez is érdekelhet

képcím

Moldovai embercsempész vezette a halálos balesetet okozó magyar...

képcím

Hárman meghaltak, amikor a magyar rendszámú autó sofőrje...

képcím

Romániában újabb emberi maradványokat találtak a leégett...