Elkezdték Magyarország legmodernebb plázájának építését - íme a látványtervek

Startlap - Startlap
A bevásárlóközpont a tervek szerint 2020-ban nyitja meg a kapuit.

Elkezdődött a közel 155 ezer négyzetméteres Etele Plaza építése Kelenföldön – írja a zoom.hu. A bevásárlóközpont a pályaudvar mellett helyezkedik majd el, s így a főváros harmadik legnagyobb bérbeadható területtel rendelkező bevásárló- és szórakoztató-központja, egyben a budai oldal legnagyobb plázája lesz.

A Futureal-csoport az ország egyik legnagyobb közlekedési csomópontjában kezdi el hamarosan az Etele Plaza építését, amely várhatóan 2020-ban nyitja meg kapuit az érdeklődők és a vásárlók előtt.

A pláza könnyen megközelíthető lesz, hiszen a 4-es metróval, az M1-M7 autópályák bevezető szakaszáról, illetve több busszal is rövid idő alatt el lehet jutni a Kelenföldi pályaudvarhoz.

Fotók: futurealgroup.com

A várakozások szerint naponta mintegy 40 ezer vásárlót vonz majd a pláza a fővárosból, az agglomerációból és a közeli vidéki városokból, akik számára csaknem 1300 parkolóhely lesz biztosítva. Az Etele Plazában 200 üzlet kaphat helyet, amelyek minden eddiginél nagyobb alapterületen képviseltethetik magukat.

Ez is érdekelhet

képcím

Media1: Hajdú Péter tanácsadó lesz Vaszily Miklós mellett

képcím

A miniszterelnök-jelöltek második vitája: Karácsony...

képcím

Hivatalos: ennyi felvételi pluszpontot ér a katonáskodás