Elképesztő látvány – 160 ezer daru vonul végig a Hortobágyon

Startlap - Startlap
Az űrből is megfigyelhető a látványosság.

Eddig soha nem látott mértékű, 160.000-es példányszámú a Hortobágyon átvonuló darvak tömege a legfrissebb számlálás szerint – írja a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság a Facebook oldalán.

A daruvonulás a nagytestű vízimadarak kiemelt látványosságú – még az űrből is megfigyelhető – mozgalmai közé tartozik. Nagyobb tömegeket csak az afrikai flamingók vándorlása mozgat meg, de dobogósok még a kanadai darvak Nebraska-állambeli tavaszi gyülekezése is. Ezután közvetlenül a (szürke vagy eurázsiai) daru vonulása követeznek összmadár-létszámot és látványosságot tekintve is, Európában ugyanis több helyen is eléri együttes összlétszámuk a 100 ezres nagyságrendet.

A vonulóhelyek közül is magasan kiemelkedik a Hortobágy, az itt átvonuló csapatok együttes létszáma az elmúlt öt évben 140 ezer körül stabilizálódott. Ez a mennyiség most 180 ezer példányt számlálva megdőlt. A hátterében egyrészt az északi fészkelőpopulációk erősödése, másrészt feltehetőleg a szibériai madarak útvonalmódosítása áll, ami a párhuzamba állítható az ázsiai fészkelőállományra nehezedő vadászati nyomással, élőhelyvesztéssel a dél-ázsiai térségben és klimatikus mintázatokkal is.

 

Pihenő darvak tömege a Hortobágyi-halastó Kondás taván hajnalban / Mass of resting Cranes on the Hortobágyi Fishponds on the Kondás lake at dawnFotó: Szilágyi Attila (HNPI)

Közzétette: Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság – 2018. október 9., kedd

 

 

Ez is érdekelhet

képcím

Lang Györgyi: Mi lesz, ha elfogynak a fideszesek, akkor nem adnak...

képcím

Afganisztán: vasárnap éjjel érkezhet Budapestre a magyar...

képcím

Új fertőzöttségi térképet közölt a kormány Magyarországról