Elindult a babacsomagprogram!

Ma jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Szerző: Startlap

Forrás: startlap.hu | 2018-01-31 11:33

Elindult a 2 milliárd 121 millió forint összértékű, elsősorban a hátrányos helyzetű édesanyákat és családjukat segítő babacsomagprogram – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára Ófehértón szerdán.

Czibere Károly elmondta: a háromévesnél fiatalabb gyerekeket, szüleiket és a várandós édesanyákat segítő kezdeményezést a tavaly júniusban kezdődött, 18 milliárd forint összértékű élelmiszerosztási programhoz kapcsolódva indították el.

A tartós fogyasztási cikkeket tartalmazó, húszezer forint értékű csomagban a legkisebbek ellátásához szükséges eszközök vannak, így például digitális hőmérő, kifogó, pelenka, orrszívó, törlőkendő és takaró – ismertette.

A babacsomagot a gyermekjóléti szolgálatok segítségével mintegy 26 ezer hátrányos helyzetben élő, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermeket nevelő édesanya kapja meg 2020-ig évente egyszer – tette hozzá.

Az ófehértói gondozási központban a csomagosztással egybekötött sajtótájékoztatón az államtitkár hangsúlyozta, fontos, hogy a hátrányos helyzetű családok ne csak a havonta járó élelmiszercsomagot kapják meg, hanem segítsék őket a legkisebb gyerekek vagy a még meg sem született magzatok ellátásában is.

Forrás: MTI

A címlapkép illusztráció (Thinkstock) 

 

Mai nap hírei

25 évesen alig tud úszni az ötszörös olimpiai bajnok úszó

eurosport.hosszabbitas.hu2 órája

Mennyi idő alatt csökkenthető a magas vérnyomás?

szimpatika.hu15 órája

Négy hazai városban emelkedik a koronavírus szennyvízben mért koncentrációja

demokrata.hu16 órája

Új HR-vezetője van a Magyar Suzukinak

behaviour.hu16 órája

A 6 legjobb gyógynövény cukorbetegségre

napidoktor.hu17 órája

Donald Trump feleségdublőrt használt?

eletforma.hu18 órája

„Nem szoktam sírni, de itt nincs más barátom” – Delhusa Gjon is koronavírusos, kórházban kezelik

szeretlekmagyarorszag.hu18 órája

Kormos Anett: A 10 legidegesítőbb filmes közhely

wmn.hu19 órája