Elégedetlenek a magyar szinkronhangok
Miközben a mérések szerint a magyar mozik 70 százalékban, a magyar nyelvű televíziós csatornák pedig 98 százalékban szinkronizált tartalmat adnak el, a hazai szinkronpiac gyakorlatilag láthatatlan szereplője a gazdaságnak.
Rajkai Zoltán, a Színházi Dolgozók Szakszervezete Szinkron Alapszervezetének elnöke beszélt arról a Világgazdaságnak, hogy szinkronizálás nélkül ma gyakorlatilag lehetetlen Magyarországon audiovizuális terméket értékesíteni. A probléma viszont az, hogy jelképes az összeg, amelyet a forgalmazás a szinkronszakmánál hagy.
Rajkai tapasztalata szerint egy 300 millió forintos árbevételű film készítői egymilliót adnak a szinkronra úgy, hogy ebből a színésztől a hangmérnökig tucatnyi ember munkáját fedezik. Mindez úgy kivitelezhető, hogy a szakma dolgozói a rendszerváltáskori tarifákhoz képest is kevesebbet keresnek. Az 1990-es évek elején egy tekercsért (20-30 másodperces tévés dialógus) 250 forintot vitt haza a szinkronszínész – ma ugyanez a díj 180 és 350 forint között mozog, a mozis alámondások pedig 500-1200 forint között fizetnek.
„Ennek legalább a tízszerese lenne reális, figyelembe véve a szinkronizálásnak a produkcióhoz hozzáadott értékét – hangsúlyozta Rajkai. – Szeretnénk megálljt parancsolni e folyamatnak, mert ott tartunk, hogy nincs még egy szolgáltatás, amely olcsóbb lenne a szinkronizálásnál.”
Összehasonlítva a hagyományosan szinkronizálónak számító országokkal (Németország, Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Svájc vagy Belgium), a magyar szinkron szintén elmarad – 60 perces hangalámondásért 12-15 ezer forintot kérhet el itthon egy színész, míg Nyugat-Európában ugyanezért 1200 eurót.
Ez a szakadék régión belül is nagy: Lengyelországban ugyanazon Disney-karakter megszólaltatásáért másfél millió forint jár, amiért Magyarországon hetvenezer. A jogdíjak puha vagy inkább nem létező szabályozása miatt nem ritka, hogy a környező országok produkciós irodái spórolás miatt itt készítik a szinkronmunkákat. A hazai jogszabályok ugyanis nem követelik meg a jogdíjakról való rendelkezést a szinkronpiacon – a zeneiparban már igen. Rajkai Zoltán lezárásképp azt fűzte hozzá, bízik a piac józanságában, és abban, hogy a szakma megszervezése kikényszerítheti a jobb körülményeket.
