Éhes és támadhat a Varsónál csatangoló több mint ötméteres óriáskígyó

Mi medvét üldözünk, a lengyelek meg tigrispitont.

Szerző: Startlap

Forrás: startlap.hu | 2018-07-11 07:10

Fotó: Thinkstock

Óriáskígyó tartja félelemben a lengyel főváros környékét, miután levedlett bőrét megtalálták egy Varsótól délre fekvő településen.

Egy állatvédő szervezet szerint a tigrispiton, amelynek több mint öt méter hosszú, frissen levedlett bőrét szombaton találták meg, megszökhetett valahonnan, és most a Visztula folyó mentén, Konstancin Jeziorna területén, Varsótól 20 kilométerre délre rejtőzhet.

„A bőr friss, tehát a kígyó éhes és támadhat”

– közölte honlapján az Animal Rescue Poland, amely fotókat is közöl a levedlett hatalmas kígyóbőrről. Egyúttal figyelmeztette a szervezet az ott élőket, hogy ne sétálgassanak és ne aludjanak a szabad ég alatt, továbbá figyeljék a környéket.

Hozzátették, hogy a gyerekek és a háziállatok különös veszélyben vannak a kígyó miatt, amely mozgásban van a nyomai szerint.

A rendőrség felkeresi a helyi kígyótulajdonosokat, mivel elképzelhető, hogy egy magántenyésztőtől szabadult ki a kígyó, de az is lehetséges, hogy becsempészték az országba.

A tigrispiton az egyik legnagyobb nem mérges pitonfaj, amely főleg Indiában és Délkelet-Ázsiában él. Kitűnő úszó, általában emlősökkel, madarakkal, hüllőkkel táplálkozik, de az emberre is veszélyt jelent.

W dniu 07/07/2018 Służba Ochrony i Ratownictwa Zwierząt Animal Rescue Poland otrzymała zgłoszenie o znalezieniu wylinki…

Közzétette: Służba Ochrony i Ratownictwa Zwierząt Animal Rescue Polska – 2018. július 8., vasárnap

 

Forrás: MTI

 

Címkék:

kígyó Varsó

Mai nap hírei

Több száz delfin követte öngyillkosságba a vezetőjét

napmintnap.com6 órája

Rutinos diplomásként bemondaná a nettó 500-as fizetési igényét egy állásinterjún? Sokan megteszik

haszon.hu6 órája

Hogyan nullázhatom a klímaberendezés fogyasztását?

tisztajovo.hu8 órája

Megáll az ész: A Fidesz négy évig nem fizetett az egri strand vizéért

eger.ezalenyeg.hu8 órája

Eldobod az agyad, ha meglátod, hogy Jennifer Aniston kikkel izgulta végig az Emmy-díjátadót

joy.hu15 órája

Koronavírus: a legfertőzöttebb 9 állam és Magyarország adatai

szabadeuropa.hu18 órája

Jakab Péter: lebontjuk a kétharmadot

demokrata.hu19 órája

Három kérdés, amire csak a zsenik és a skizofrének válaszolnak helyesen

femcafe.hu19 órája