Kiemelt Hírek 2018. június 22.

Egyetlen végzős diák volt Mátraszentimrén, megtartották neki a ballagást

Startlap Kiemelt Hírek 2018. június 22.
Nagy Márton tiszteletére levezényeltek egy teljes hagyományos ballagást sorfallal, beszéddel, ballagási menettel.

A Felső-mátrai Zakupszky László Általános Iskolában már két éve működik egy egyfős osztály: Nagy Márton idén végezte el a nyolcadik osztályt, az iskola pedig neki is megrendezte az ilyenkor szokásos ballagást.

Rendes ünnepséget tartottak: feldíszítették az épületet, volt sorfal, néptáncműsor, beszéd és vendégek, utolsó osztályfőnöki óra, és természetesen ballagási menet is – mindez kizárólag Márton kedvéért. A fiúnak hatodikig voltak osztálytársai, de aztán mindannyian átmentek másik iskolába, így a hetediket és a nyolcadikat már egyedül járta ki.

Nagyon megtisztelve érezhetem magam, hogy egyedül vagyok egy osztályban. Izgulok, mert azért csak rajtam lesz mindenkinek a szeme, csak engem figyelnek, ugyanis nem tudnak mást, csak én vagyok, csak én beszélhetek

– mondta a Petőfi TV-nek Márton, akinek iskolájába idén összesen 26 tanuló járt.

A nyolcadikos, aki egyedül ballagott a suliban

Egy különleges ballagáson jártunk Mátraszentimren.👨‍🎓 Ismerjétek meg Nagy Mártont,aki az általános iskola egyetlen végzőse volt az idén. #M2PetőfiTV #Azestédritmusa

Közzétette: M2 Petőfi TV – 2018. június 18.

Márton jövőre egy gyöngyösi gimnáziumban lesz elsős, ahol minden bizonnyal már lesznek osztálytársai. Sportújságíró szeretne lenni, ennek érdekében pedig úgy tervezi, hogy a Testnevelési Egyetemre felvtelizik majd.

Keresés az oldalon