Egy 9 és egy 18 éves fiút keres a rendőrség

Startlap - Startlap
Budapesten, illetve Hegykőn tűntek el.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztály Gyermek-és Ifjúságvédelmi Osztálya és a Soproni Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri két eltűnt fiú miatt.

A fővárosi nyomozók a kilencéves Firneisz Mártont keresik, aki feltehetően édesanyjánál tartózkodik. A rendőrség kiskorú elhelyezése megváltoztatásának bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a gyermek ügyében – írja a police.hu.

Sopronban a 18 éves Bogár István után kutatnak, aki a rendőrségre érkezett bejelentés szerint január 27-én távozott hegykői tartózkodási helyéről, és azóta ismeretlen helyen tartózkodik – számolt be a police.hu.

A rendőrség kéri, hogy aki Firneisz Márton vagy Bogár István tartózkodási helyéről információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.

Ez is érdekelhet

képcím

Holtan találtak rá Pindroch Csaba sógorára

képcím

A Dunában találták meg az ELTE eltűnt kutatójának holttestét

képcím

Adóvisszatérítés: fontos tippek az idei évre, amelyekkel...