Détár Enikő: Ha újrakezdeném is színésznő lennék

Startlap - Startlap
Ma 55 éves a színésznő.

Détár Enikő színésznő 1964. február 26-án született Szolnokon.

Eleinte orvosnak készült, azonban az érettségi környékén úgy döntött, hogy inkább a Színház- és Filmművészeti Főiskolára jelentkezik. Elsőre saját bevallása szerint elkomolytalankodta a felvételit és nem vették fel, a következő évben már sikerült.

A főiskolai évek alatt ismerkedett meg Rékasi Károllyal, akivel összeházasodtak. Két gyermekük született: Eszter és Zsigmond. 2014-ban elváltak.

1986-ban diplomázott és rögtön ezután a Vidám Színpadhoz szerződött. Öt évvel később a Rock Színház társulatának tagja lett. 1996 óta szabadúszó művész, akivel legtöbbször a Madách Színházban és a Budapesti Kamaraszínház Tivoli színpadán találkozhat a közönség.

Színházi karrierje során számos népszerű darabban (drámákban, zenés musicalekben, vígjátékokban stb.) játszott és játszik a mai napig. Enikő alakította például a Macskák Bombalurináját, a Légy jó mindhalálig Belláját, az Anna Karenina Ligyija Ivanovnáját, a Nyomorultak Madame Thenardier-jét, a Chicago Morton mamáját, a Cabaret Sally Bowles-át, a Csárdáskirálynő Cecíliáját.

A képernyőn is sokszor láthattuk filmekben és sorozatokban egyaránt, valamint műsorvezetőként is.

Különleges hangjára a szinkronstúdiók is felfigyeltek. Számos filmben, sorozatban és rajzfilmben is az ő hangján szólalnak meg a különböző szereplők. Enikő eddig a legtöbbször Milla Jovovich-nak és Cher-nek adta a hangját, de többször szinkronizálta Demi Moore-t, Barbra Streisand-ot és Vicki Lewis-t is.

Dériné-díjjal, Artisjus előadóművészi-díjjal, RTL Nivódíjjal, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével is büszkélkedhet.

 

Ez is érdekelhet

képcím

Keleti Ágnes 103 éves - ő a világ valaha élt legidősebb...

képcím

85 éves Korda György

képcím

Keleti Ágnes a világ legmagasabb kort megélt olimpiai bajnoka