Daganatot találtak az orvosok az Edda alapító zenészének gyomrában

Startlap - Startlap
Minden egy lábfájással kezdődött...

A basszusgitáros több napig fájlalta a lábát, mire családja unszolására elment orvoshoz.

“Az MRI nem mutatott elváltozást, de a biztonság kedvéért CT-vizsgálatra is elküldtek, ahol már nemcsak deréktól lefelé világítottak át. Ekkor fedeztek fel a gyomorfalamban egy ujjperc méretű GIST-tumort. Jött a gyomortükrözés, majd két jó hír, hogy a daganat jóindulatú és műthető” – nyilatkozta a gitáros a Blikknek.

A vizsgálat-sorozatból aztán arra is fény derült, hogy az Edda alapító zenésze cukorbeteg. “Emiatt fájtak a lábaim, mondhatni a cukorbetegségem mentette meg az életem. Ezt gyógyszerekkel kordában tudom tartani, viszont elkövettem egy hibát. Amikor megtudtam, hogy cukros vagyok, túlzásba vittem a diétát. Világ életemben vékony voltam, de amikor már csak 50 kilót nyomtan, annyira legyengültem, hogy a kedvenc hangszeremet sem tudtam úgy emelgetni, mint régen” – mondta a lapnak nyilatkozva.

Zselencz tavaly novemberben feküdt kés alá. A műtét sikeres és komplikációmentes volt . “Köszönettel tartozom az orvosoknak, amiért úgy időzítették az operációt, hogy karácsonykor színpadra állhattam a Dinamittal, és nem lehetek elég hálás a feleségemnek, aki mindenben támogatott” – tette még hozzá az Edda-alapítótag Zselencz.

 

Címlapkép: Youtube

 

Ez is érdekelhet

képcím

A koronás Sváby: Többet vártam az oltásoktól

képcím

Orbán Viktor megmutatta, hogyan várják unokái a Mikulást

képcím

A koronavíruson átesett Barta Sylviának a fertőzés után 4,5...