A koronavíruson átesett Barta Sylviának a fertőzés után 4,5 hónappal ijesztő tünetei vannak

Startlap - Startlap
Friss Facebook-bejegyzésében aggasztó beszámolót adott jelenlegi állapotáról, de ami talán még ennél is meglepőbb, az a férjére vonatkozó rész. Bulvárösszefoglaló.

A koronavíruson átesett Barta Sylviának a fertőzés után 4,5 hónappal ijesztő tünetei vannak

Az időjós itthon az elsők között volt, akikről kiderült, hogy elkapta a betegséget, és ugyan kórházba nem került, de elég durva lefolyású volt nála a vírus. Friss Facebook-bejegyzésében aggasztó beszámolót adott jelenlegi állapotáról, de ami talán még ennél is meglepőbb, az a férjére vonatkozó rész. Íme a poszt.

Hajdú Péter bevalotta, hogy megcsalta Sarka Katát

A Life TV vezérigazgatója a saját műsorában, az Összezárva Hajdú Péterrel első adásai egyikében árulta el, hogy hűtlen volt egykori feleségéhez. Vendége, Curtis szerint ez belefér. Részletek itt.

Tóth Gabi sírva nézte végig, ahogy Tóth Andi előadja az ő dalát

Pély Barnapozitív koronavírustesztje miatt nem a stúdióból, hanem otthonról figyelte, ahogy Tóth Andi a Sztárban sztár színpadán a bőrébe bújt. Erről van egy videó, amelyet erre a linkre kattintva találsz.

Nem ez az egyetlen cikk, amit ma Tóth Andi kapcsán a figyelmedbe ajánlanánk: ide kattintva egy interjút olvashatsz az énekesnővel. Ebben amelyben egyebek mellett kendőzetlenül vall a negatív kritikákról, és arról, mennyire megviseli ez édesanyját, mesél a Sztárban sztár során szerzett élményeiről, szakításról, férfiakról, barátokról, konfliktusokról, elvárásokról.

Megszólalt az Edda koronavírusos billentyűse: Gömöry Zsoltnak romlottak a laboreredményei

A zenészt az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet koronavírus-fertőzötteket gondozó osztályán kezelik. Gömöry Zsolt nemcsak állapotáról számolt be, hanem arról is nyilatkozott, hogyan kaphatta el a vírust. Bővebben.

Tudtad, hogy II. Erzsébetnek van egy hobbija, amivel 36 milliárd forintot gyűjtött össze?

Fotó: Getty Images/Bettmann

90 millió fontot, vagyis körülbelül 35,6 milliárd forintot hozott már össze II. Erzsébet egyik legnagyobb, kevésbé ismert szenvedélye. Az összeg a teljes, 500 millió fontos vagyonához képest sem kevés, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem egyedül alkotott ekkorát, hanem Victoria királynő második fia, Alfréd herceg hobbiját viszi tovább. Kíváncsi vagy, miről van szó? Akkor ezt a cikket olvasd el.

Megrázó családi történettel állt elő Rónai Egon: kiderült, miért nincs testvére

Az ATV műsorvezetőjének öt gyermeke van, de ő maga egykeként nőtt fel. Ennek oka szülei fájdalmas tragédiája. 

Oláh Gergő: Hatalmas dolog, hogy megvehetek mindent, amire szükségem van

A mélyszegénységből kitört énekes szerint a pénz igenis boldogít. A témáról ebben a cikkben beszél.

A TV2 megmutatta, milyen lett volna, ha a koronavírusos Pély Barna is énekel

Az új koronavírus miatt az utolsó pillanatban átmenetileg kiugró Pély kamerapróbáján készült felvételét vetítették le. Videó és további részletek itt.

“A Mercédeszt az Instagramon ismertem meg” – a Nyerő Páros szereplői elárulták, hogyan jöttek össze egymással

Forrás: RTL Klub

Dér Heni“egy gyönyörűszép főzőműsorban” látta meg Bakos Gergelyt, és akaratlanul is őt “szúrta”, Járai Máté és Kíragimnáziumi barátokból váltak házaspárrá, Czutor-Zoli és Czutor-Kilián Zsanett a backstage-ben, egy igazi szerelem első látásra történettel indították kapcsolatukat. Zámbó Krisztián pedig éppen rúdtáncolt, amikor későbbi kedvese édesanyja oldalán először meglátta… A Nyerő páros szereplői ebben a videóban elmondják, hogyan találtak egymásra annak idején.

Eszenyi Enikő nehezen tudta titkolni, hogy ő az egyik Álarcos énekes: “Nem tudtam már mit mondani, hogy hova megyek”

Mindenki legnagyobb megdöbbenésére az Álarcos énekes tigrises jelmezében a Vígszínházból botrányos körülmények között távozott Eszenyi Enikő bújt meg. 

Ez is érdekelhet

képcím

Varga Judit interjúját húsvéthétfőn is leadják a tévében

képcím

Varga Judit: Előfordult, hogy férjem bezárt a szobába

képcím

Varga Judit: Magyar Péter késsel a kezében mászkált a házban