Curtis: Ugye most nem gondolja senki komolyan, hogy a miniszterelnök miatt van világválság az energiaszektorban? 

Startlap - Startlap
"Akinek vicces a rezsicsökkentés, az kérje, hogy neki ne járjon, és fizessen teljes árat" - olvasható Curtis Instagramján. Bulvárösszefoglaló.

Curtis: Ugye most nem gondolja senki komolyan, hogy a miniszterelnök miatt van világválság az energiaszektorban? 

A rezsicsökkentés módosításának híre még Curtis közösségi oldalán is megtalálta helyét. A rapper kijelentette, aki “viccesnek” tartja a csökkentett közműárakat, “az kérje, hogy neki ne járjon”, majd bejelentette, kész támogatni a rászorulókat az ügyben. Curtis írása itt olvasható.

Sáfrány Emese interjút adott az ayahuasca-szeánszról: “Olyan volt, mint egy horrorfilm”

Felelősnek nem igazán érzem magam

– jelentette ki a Fókuszban Aleska, aki korábban még azt mondta, a rendőrségi teszt is megerősíti, ő nem fogyasztott pszichotróp szereket, most viszont már kiderült, közösen vettek részt VV Anettel a spirituális szertartáson, amelytől lelki megtisztulásukat remélték. Sáfrány Emese a beszélgetés későbbi perceiben már elsírta magát, és arról beszélt, hogy “ennek nem szabadott volna megtörténnie”, és borzasztóan sajnálja. VV Anettre egy szántóföldön talált rá egy kapálni induló férfi, a nő meztelen volt és többszörös csonttöréseket szenvedett. Videó.

Gryllus Dorka: Látom Kornélnál, a férjemnél, hogy egyre fiatalabb partnernői vannak

Negyven felett három férfira jut egy nő.

Gryllus Dorka éles kritikát adott az idősödő nők helyzetéről, amelyről a filmszakma jóval kevesebbet nyilatkozik nyilvánosan, mint kellene. Simon Kornél legfrissebb szerepe a Pepe című tévésorozat, amely női főszereplőjének a 26 éves Kovács Panka tekinthető. Simon Kornél 45 éves. Bővebben.

Rippel Feri és fia, Herkules együtt utazzák be a világot

A 11 éves Herkulest édesapja “nagyon jó társaságnak” tartja, nem véletlenül utazgatnak rendszeresen kettesben. Apa és fia a Reggeliben meséltek kalandjaikról, meg persze Rippel Ferenc “saját” diétás módszeréről és a sportról. Videó.

Ő Ingrid Alexandra, az ifjú Norvég hercegnő, aki fotóival meghódította az internetet

Ida Bjørvik – Handout/Getty Images

Ingrid Alexandra hercegnő neve a 18. születésnapjára szervezett gálavacsorán készült felvételeknek köszönhetően robbant be a köztudatba. A 18 éves Ingridnek minden esélye megvan rá, hogy Norvégia második királynője legyen. A fiatal lány, aki saját kérésére járt állami középiskolába, már aktívan érdeklődik a politika iránt, így szinte bizonyosan hallani fogunk még felőle, remélhetőleg nem csak a csinos fotók miatt. Bővebben.

Exkluzív interjú készült Kútvölgyi Erzsébettel: “A nők többet tűrnek, mint a férfiak”

A Kossuth-díjas színművésznőt újabb elismeréssel, a Vígszínház korábbi igazgatójáról elnevezett Harsányi Zsolt-díjjal tüntették ki. Ennek apropóján a Best magazin podcastinterjúinak sorában most ő mesélt múltról, szerelemről, anyaságról. Interjú.

Görgényi Fruzsina: Átlyukadt az arcüregem

A színésznőnek bölcsességfoga kihúzásával gyűlt meg a baja, de nem a címben említett apróság vagy épp a foghúzás maga volt az, ami zavarta őt. A kezelés következtében dupla antibiotikum-kúrát kellett csinálnia, amelynek köszönhetően kellemetlen következményekkel kellett számolnia ciprusi nyaralása során. Görgényi Fruzsina fogászati kalandjaiban erre a linkre kattintva merülhetsz el.

Széphalmi Juliska visszaszólt a kommentelőknek, akik a haját kritizálták

A Madách Színház művésze roppant rövidre vágatta a haját, amire gyorsan meg is érkeztek a negatív reakciók. Széphalmi azonban azt mondja, most érzi úgy, hogy az a nő lehet, akinek valójában mindig is érezte magát. Széphalmi Juliska üzenete a kritizálóinak itt olvasható.

Álomesküvőjére készül a TV2 hírigazgatója

Szalai Vivien kezét Dubajban kérte meg Gecse Norbert üzletember, aki választását azzal magyarázta: leendő felesége “egy nagyon szerethető nő”. A munkamegosztásban zajló készülődésről a menyasszony és a vőlegény együtt nyilatkozott.

Az 59 éves Demi Moore megdöbbentő fürdőruhás képeket posztolt

Jamie McCarthy/Getty Images for ABA

A döbbenet csak a kevésbé rutinos olvasókra érvényes, akik még nem sejtik, hogy Demi Moore is azon érthetetlenül fiatalos külsejű tengerentúli asszonyok közé tartozik, akiknek a hatvanhoz közeledvén is olyan az alakjuk, mintha még a harmincas éveikben járnának. Ezeken a fotókon legalábbis mindenképp.

(Címlapkép: Schumy Csaba)

Ez is érdekelhet

képcím

Curtis: Én, ahogy eddig is, csak zenélni szeretnék, és nem...

képcím

Curtis meghívott vendég volt Orbán évértékelőjén

képcím

Pottyondy Edina úgy szúrt oda Curtisnek, hogy ki sem ejtette a...