Csúszdákon mentették ki az utasokat egy repülőből Ferihegyen

Startlap - Startlap

Felfújható csúszdákon kellett kimenteni az utasokat egy hajnalban induló repülőgépről Ferihegyen – számolt be az esetről az MNO. Egy ember súlyos fejsérülést szenvedett az akció során.

A lap úgy tudja, hogy az egyik utasokkal teli repülőt vontatni készültek, ám a vontatást végző gépből származó füst a repülőgép már bekapcsolt hajtóművein keresztül pillanatok alatt az utastérbe jutott, ahol pánik alakult ki.

A mentés a hazánkban jobbára csak filmekben látott módon, illetve a felszállás előtti biztonsági bemutatóból ismertetettek szerint kezdődött meg: a vészkijáratokon keresztül, felfújható gumicsúszdákon hagyhatták el a gépet az utasok. Sajnos az egyik utas szerencsétlenül járt, és kiesett a csúszdából, őt azonnal kórházba szállították.

A szerencsétlenül járt gép a Smart Wings légitársasághoz tartozik, ám az utasok eredetileg az El Al izraeli légitársaság – pontosabban annak partnere, az Izair – péntek reggeli, Tel Avivba tartó járatán utaztak volna. Ám a gépe meghibásodott és a Smart Wings biztosított csere gépet. Az El Al szerződött földi kiszolgálója a Malév Ground Handling, így a Smart Wings gépét is ez a társaság mozgatta volna (és nem az ő szerződött partnere, a török Celebi).

Ez is érdekelhet

képcím

Nyomoz a rendőrség a Richter Cirkuszban történt súlyos baleset...

képcím

Súlyosan megsérült egy néző a Richter Cirkusz előadásán...

képcím

Ferihegyi úti tragédia: korábban már kitoloncolták a nepáliakat