Csobot Adél: Előfordul, hogy nincs türelmünk egymáshoz

Startlap - Startlap
'Vágyom a felelőtlen és igazán szabad pillanatokra.'

Csobot Adél mindig is azt tervezte, hogy fiatalon fog szülni. Álmai valóra váltak, 24 évesen már a kétéves Nátán és a féléves Ádin édesanyja.

Természetesen az ő élete sem meseszerű, bevallja, hogy gyerekek és a munka miatt kevés idő jut egymásra párjával, Istenes Bencével, sőt, náluk is előfordulnak veszekedések is.

“Sokszor gondolok arra a lányra, arra az Adélra, aki a gyerekeim születése előtt voltam, vagy arra a férfira, aki Bence volt életünk két legnagyobb ajándéka előtt. Vágyom olyan felelőtlen és igazán szabad pillanatokra, amelyeket akkor éltünk meg közösen”– írta a csalad.hu oldalon írt blogjában Adél.

Bevallom, előfordul, hogy nincs türelmünk egymáshoz Bencével. Ennek pusztán olyan egyszerű okai vannak legtöbbször, hogy elfogy az energiánk, fáradtak vagyunk, de közben nagyon vágyunk arra, hogy minőségi időt tudjunk együtt tölteni. Ebben a már új, anyai énemben kell megtalálnom a lehetőségeket arra, hogyan éljem meg a nőiességemet. Szeretnék magamban és Bencében is felfedezni új értékeket. Ezekbe kapaszkodva pedig átlendülni a néha nehezebb időszakokon… Együtt, közös erővel.

Istenes is elismerte, hogy nem könnyű a kisfiaik mellett a párkapcsolatukra is koncentrálni.

Rettentően hiányoznak a spontán programok, hiszen, ha megyünk valahova, mindent meg kell előre tervezni, majd utána százszor átszervezni, igazodni a gyerekek alvásához, evéséhez. Amikor pedig lenne pár szabad percünk kettesben, akkor – ahogy Adél is írja – jellemzően bezuhanunk az ágyba, olyan fáradtak vagyunk. Bármennyire is próbálunk figyelni arra, hogy kettesben is töltsünk időt, a két gyerek és a munka mellett ez szinte kivitelezhetetlen, csak pár havonta tudunk elmenni Adéllal vacsorázni, arra pedig már nem is emlékszem, hogy moziban mikor voltunk legutóbb

– mondta a Blikknek a műsorvezető.

Mindenesetre úgy gondolják, hogy a kommunikáció a kulcsa mindennek, az, hogy bármit meg tudnak beszélni, így hamar túllendülnek a vitákon is.

 

Ez is érdekelhet

képcím

Sorra zárnak be Schobert Norbi boltjai

képcím

Felismered az országok zászlóit? Kvíz

képcím

40 kilót fogyott a Família Kft. sztárja