Bódiéknál áll a bál - Nagy bajba került a család

Startlap - Startlap
Több millió forinttal verték át Bódi Guszti fiát, akinek ráadásul albérletbe kellett költöznie.

Nehéz napjai vannak Bódi Guszti fiának, Bódi Csabának. Nem elég, hogy a közelmúltban leégett az autója, úgy, hogy benne ült, amikor kigyulladt, most még át is verték több millió forinttal, ráadásul mindezt egyik rokona tette vele.

Bódi Csaba családi házat szeretett volna építeni, hogy a bővülő családnak legyen benne elég helyé, és mindenkinek meglegyen a külön lakrésze, ezért eladta korábbi otthonát, és egyik rokona segítségével nekiláttak a munkának.

„Elfogadtam egyik rokonom ajánlatát, aki építési vállalkozó. Legalábbis ezt állította – mondta Bódi Csaba a Borsnak. – Azóta több millió forint a károm, most dolgozunk a helyreállításon. Nehéz jó kivitelezőt találni, akiben meg is lehet bízni. Most egy másik vállalkozóval javítjuk ki a hibákat. Azt hittem, megbízhatok a rokonomban, de sorra értek a meglepetések. Mindennel késett, de olyan is előfordult, hogy nem kelült be nyolc tartógerenda, amelyeket acélgerendákkal kellett pótolnom, mindezt hárommillió forintért. A többit inkább hagyjuk is. Csak abban bízom, hogy Isten megsegít.”

Ez is érdekelhet

képcím

Ellopták a pannonhalmi Radnóti-szobrot

képcím

Több mint 5,5 millió forintot sikkasztott a Tescóból egy...

képcím

A Konyhafőnök: Rácz Jenő nélkül vette kezdetét a döntő hete