Biológiaóra a dzsungelben: „ekkora hátsója nincs a leopárdnak, ez zsiráf”

Startlap - Startlap
Gabo és Kabát biológiából is topon vannak.

A Celeb vagyok, ments ki innen! szerdai adásában Klaudiának sikerült megsérteni Gabo érzékeny lelkivilágát, szerinte túl bunkón szólt neki, hogy csinálja meg a feladatát. Mondjuk az előtte levő többszöri felszólításra meg nem reagált.

Mint leghaszontalanabb játékos, Gabo egy szafaritúrát nyert és magával vihette Kabát és Rozinát. Most kiderült, hogy a két fiúnak a matek mellett a biológia sem volt erősségük, ha már a leopárdot összetévesztették a zsiráffal. De Rozina kiokosította őket, hogy „ekkora v*laga nincs a leopárdnak”. Gabo szerint egy zsiráf akkora, mint egy tízemeletes panel. Rozina már csak nevetett rajtuk, hogy „ez egy kultúrkirándulás lesz, azt már látom”. Az is kiderült, hogy Gabo a 18 nap alatt háromszor fürdött meg, így már messziről érezhető a „pumaszaga”.

Alexa és Babett ment bátorságpróbára, ahol egy bogarakkal teli átlátszó kezeslábasban kellett táncra perdülniük. Sikongattak, de azért a bogarakkal már rutinszerűen élnek együtt.

Mialatt a fiúk kirándultak, a lányok úgy gondolták, hogy bosszút állnak rajtuk, egy kordonnal elválasztott helyre száműzve kiközösítették őket. Meglepő módon ezt szomorúan, de tulajdonképpen elfogadták.

Ezen a napon a nézők szavazatai alapján Alexának kellett búcsúznia, aki szerint a legnehezebb a többiekkel való jó viszony ápolása volt.

 

Fotók: RTL Klub

Ez is érdekelhet

képcím

Tóth Gabi a földön fetrengett a TV2 műsorában

képcím

Osváth Zsolt: Hányok Tóth Gabitól

képcím

Révész Sándor sztrókot kapott, kórházba került