Bezárják a horrorpszichiátriát

Startlap - Startlap
A részlegre két éve költöttek 69 millió forintot.

A tervek szerint a közeljövőben a Nyírő Gyula Kórház Országos Pszichiátria és Addiktológiai Intézet veszi át a Dél-Pesti Centrum Kórházhoz tartozó Merényi pszichiátria betegeit, dolgozóit. Információink szerint a Merényi – két éve mintegy 69 millió forintért felújított – pszichiátriai részlegének munkatársai eddig csak informálisan kaptak tájékoztatást a kialakult helyzetről, és arra kérték őket, hogy ne hozzanak elhamarkodott döntést, ne meneküljenek pánikszerűen a kórházból – írja a Népszava

A lap több dolgozó elmondása alapján arról számol be, hogy egyelőre semmilyen konkrét felvilágosítást nem kaptak a kórház vezetésétől, miközben azt hallják, december végén megszűnik az osztályuk. 

Vándorolnak el az orvosok

Felhívják rá a figyelmet, hogy a Dél-Pesti Centrum Kórház főigazgatója, Vályi Nagy István 2017 szeptemberében a személyi feltételek hiánya miatt maga kért engedélyt arra, hogy a pszichiátrián 64 ágyból 30-on szüneteltethesse a betegellátást.

A kórház menedzsmentje tavaly még úgy nyilatkozott, hogy minden rendben van, ám azóta csak néhány orvos maradt, akiket – a Népszava információi szerint – különjuttatással, ügyeleti óránként plusz 2500 forinttal próbálnak megtartani. 

A lap felidézi, hogy a részleget 2007-ben az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) bezárása után ágyanként egymillió forintos állami támogatással alakították ki. A 69 milliós beruházáshoz a 40 milliós rendkívüli segélyt azt követően kapták, hogy 2015 nyarán az ombudsman határozottan azt kérte, zárják be a részleget, mert az alkalmatlan a betegellátásra.

Horror

Az ombudsman látogatásáról készült jelentésben sokkoló körülményekről írtak: a zsúfolt osztályon a radiátorhoz kötözték ki a betegeket, beáztak a helyiségek, a mosdóból kifolyt szennyvíz több kórtermet elárasztott, orvossal alig találkoztak.

Néhány hónappal később az lett újsághír, hogy októberben a zárt osztályon egy beteg megölt egy másikat, majd ugyanennek a részlegnek ablakából ugrott ki egy páciens – zárul az írás.

Ez is érdekelhet

képcím

Tömeges ételmérgezés egy budapesti kórházban

képcím

Kigyulladt a Semmelweis Egyetem egyik részlege

képcím

Kórházba vonult tervezett prosztatakezelésre a brit uralkodó