Beteg kislány kezelésére gyűjtött kupakokat lopott egy fiatal pár

Startlap - Startlap
100-150 forintot érhetett a zacskónyi kupak.

Egy beteg kislány gyógykezelésére rendezett kupakgyűjtést az Állatmentő Liga. Sokan vittek egy-egy zacskónyit, van, aki csak a kerítésükre akasztotta. Egy ilyet lopott egy fiatal pár, a kb. két kiló kupak értéke 100-150 forint lehetett. A lopást rögzítette egy térfigyelő kamera, a felvételt közzé is tették a Facebook-oldalukon, melynek hatására visszavitték a kupakokat.

Születésekor nem sok jót jósoltak az orvosok Hannának

A most hároméves Hannának állapotát kilátástalannak látták az orvosok a születésekor. Azt mondták, olyan lesz, mint egy szobanövény, nem fog tudni semmit sem csinálni.

„Ami utólag kiderült, hogy neki alapból a pociban volt egy vese véna trombózisa, amit senki nem vett észre az ultrahangokon” – mesélte édesanyja az ATV Híradójának. Sürgősen kellett kivenni, ekkor szakadhatott le a trombózis három kicsi darabja, ami néhány perc alatt felment a fejébe.

Szerencsére a kislány az orvosok jóslata ellenére fejlődik, a jobb kezével mindent tud csinálni, önállóan tud enni, próbál felülni is. Megérti, amit mondanak neki, válaszolni azonban nem tud.

Heti 20 perc gyógytornát finanszíroz a TB

A TB mindössze heti egyszeri húsz perces gyógytornát finanszíroz, ahhoz, hogy tovább tudjon fejlődni, nyilvánvalóan többre lenne szüksége, ennek kifizetésére kezdték el a kupakgyűjtést, melybe beszállt az Állatmentő Liga is.

„A közösségi oldalra feltettük a felvételt, mert azért elég felháborító volt ez az akció” – mesélte Pataki Gábor, az Állatmentő Liga elnöke. A poszt után elszégyelhették magukat az elkövetők, hiszen másnap sűrű bocsánatkérések közepette vitték vissza a szatyrot.

Az Állatmentő Liga hamarosan egy licit oldalt is indít Hannának, ennek bevételéből a kislány mozgását segítő eszközt terveznek vásárolni. 

 

Ez is érdekelhet

képcím

Ellopták a pannonhalmi Radnóti-szobrot

képcím

Több mint 5,5 millió forintot sikkasztott a Tescóból egy...

képcím

Budapest helyett Debrecenben szállt le a Wizz Air járata, rendőrt...