Berki Mazsi keserédes fényképet posztolt kislányával a karjában

Startlap - Startlap
Emma Katerina és anyukája együtt nézték a Balatont a naplementében. Bulvárösszefoglaló.

Berki Mazsi keserédes fényképet posztolt kislányával a karjában

A 41 évesen elhunyt Berki Krisztián özvegye és gyermeke együtt nézik a naplementét a fényképen. Nemcsak maga a felvétel, de a mellé írt rövid üzenet is szívbemarkoló. Fotó.

Megjelent VV Virág első klipje: szinte felismerhetetlenül megváltozott

VV Virágról már a Való Világban kiderült, hogy szeret énekelni, aztán elindult az X-Faktorban is, de az élő műsorig már nem jutott tovább. Ettől függetlenül mégis sikerült elkészíteni első klipjét, amely nemcsak amiatt lehet érdekes, hogy akkor most VV Virág tud-e énekelni vagy sem, hanem azért is, mert erősen megváltozott külsővel állt kamera elé. Videó.

Oláh Gergő majdnem elvált: “Nagyon sokat veszekedtünk, voltak mélységek”

A 2012-es X-Faktor győztesének kapcsolata eddig kifejezetten jónak tűnt, hiszen öt gyermek született a frigyből, és az újságcikkek tanúsága szerint a házasfelek egymásra is szakítanak minőségi időt. Palik Lászlónak azonban Oláh Gergő most először elmesélte, hogy súlyos problémáik voltak párjával. Az énekes nemcsak erről, hanem arról is megdöbbentő történeteket mondott, milyen atrocitások érték származása miatt. Bővebben.

Pásztor Erzsi 14 kilót fogyott a végbélráktól

A Kossuth-díjas színművésznő, aki az idén júniusban vált a Halhatatlanok Társulatának tagjává, korábban főként az egészségi állapotáról keringő hamis hírek cáfolata erejéig nyilatkozott betegségéről. Most elmondta, mi történt vele, és hogy érzi magát. Ha érdekel a téma, akkor ezt a cikket olvasd el.

Ő Eros Ramazzotti ritkán látott lánya

Sebastian Willnow/Getty Images

A 26 éves Aurora édesanyja a svájci modell-műsorvezető, Michelle Hunziker, aki néhány évvel lánya születése után elvált az olasz énekestől. A szülők azóta már mindketten újra megházasodtak, és Aurórának több féltestvére született. Galéria.

Cserháti Zsuzsa fia megszóltalt anyja haláláról: “Amikor beléptem a lakásba, ott feküdt holtan”

A magyar könnyűzene történetének egyik legjobb női előadója 55 évesen, 2003 nyarán hunyt el. Fia, Szirtes Krisztián 28 éves volt ekkor, és édesapja már több mint egy évtizede nem élt. Ebben a cikkben az ő visszaemlékezését olvashatod édesanyja utolsó napjáról és munkássága, személye mai napig tartó hatásáról.

Csepregi Éva elárulta, miért szakított párjával 15 év után

A Neoton Família énekesnője “tökéletes időzítésnek” nevezte, hogy a járványidőszak előtt felbontották kapcsolatukat és eladták közös vidéki otthonuk. Csepregi Éva azt mondja, egyedül sem magányos, mert sok jó ember veszi körül. Bővebben

Caramel felesége először beszélt sorozatos vetéléseiről: “Több babát elveszítettem”

Szilágyi Szilvi akkor árulta el, hogy milyen fájdalmas traumákon ment keresztül, amikor egy követője arról érdeklődött, miért vártak nyolc évet második gyermekükkel. Kiderült, hogy ez nem saját döntésük volt. Bővebben.

Szinetár Dóra és Makranczi Zalán kerek 10 éve házasok: “Sokan csodálkoztak, sokan károgtak, és még többen örültek. Nekik lett igazuk”

Schumy Csaba

Szinetár Dóra és Makranczi Zalán 2015 júniusában, titokban mondták ki a boldogító igent, és egy közös gyermek született. A színésznő megható írással és családi fotókkal ünnepelte házassági évfordulójukat. Részletek.

Gombos Edina annyira kiakadt a címlapfotójától, hogy saját kezébe vette a dolgokat

Az évek óta Amerikában élő egykori műsorvezetőt az húzta fel ennyire, hogy egy régi kismamafotóját vette elő az egyik bulvárlap. Gombos Edina különös megoldáshoz folyamodott. Részletek.

(Címlapkép: press.tv2.hu/TV2)

Ez is érdekelhet

képcím

Dobó Kata 25 évvel ezelőtti, ikonikus ruhájában jelent meg

képcím

Fotón, ahogy Hosszú Katinka vigasztalja a zokogó magyar úszót

képcím

Az America’s Got Talent zsűrije állva tapsolta a hollókői...