Benedek Tibor: Mindig én akartam jobban, ez a sikerem oka

Startlap - Startlap
Ma 46 éves a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó.

“Sosem volt különösen jó labdaérzékem, sosem fociztam, kosaraztam jól, nem dobtam különlegesen nagyot a labdával, és ma már ennél is kisebbet dobok. Nem vagyok kifejezetten sem erős, sem okos, nem úszok túlságosan jól, a vízfekvésem teljesen átlagos.

Gyerekkoromban tizenegyszer szúrták fel a fülemet, ugyanennyiszer tiltott el az orvos az uszodától. Magasságomat nézve ma már kicsinek számítok a csapattársaim között, súlyra viszont 15 éve elértem a 100 kilót.

Szépen beszélni talán sosem tudtam, középiskolai eredményeim közepesek voltak, sosem gondoltam, hogy a mondataim hatással lehetnek másokra.

A katonaságtól gerincsérv miatt felmentést kaptam, azóta már a nyakamban is van két porckorongsérv, 16 éve csuklószorítóval játszok, képtelen vagyok a kézfejemre támaszkodni. Először 2005-ben voltak problémáim a szívemmel, amik 2009-ben megismétlődtek.

Mégis, ha legvégül össze kellene foglalnom a sikereim okát, csak annyit mondanék, hogy mindig én akartam jobban. Ez ez én tehetségem”

– így mesélt saját magáról Benedek Tibor, a ma 46 éves háromszoros olimpiai bajnok, Európa- és világbajnok vízilabdázó, edző Bánhidy András és Paján Viktor Sportalkímia, Ismerd meg a győztesek titkát című könyvében.

Fotó: MTI – Illyés Tibor

Már ötévesen kezdett úszni, gerincproblémái miatt vitték le az uszodába szülei. Később átpártolt a vízilabdához, ahol hamar sikereket ért el.

Háromszoros olimpiai bajnok (Syndey, Athén, Peking), kétszeres világ-, hatszoros magyar és olasz bajnok lett,  hogy csak a legnagyobb eredményeit említsük.

2013-ben visszavonult az aktív vízilabdázástól, majd 2013 és 2016 között ő volt a Magyar Vízilabda válogatott szövetségi kapitánya.

1996-tól Olaszországban élt, ahol megházasodott, majd nem sokkal később megszületett lánya, Genevre, akinek édesanyjától később elvált. 2004-ben visszaköltözött Magyarországra.

Epres Panni modellel nyolc év együttélés után 2010-ben kötött házasságot, két gyermekük született, Mór és Barka.

 

Ez is érdekelhet

képcím

Keleti Ágnes 103 éves - ő a világ valaha élt legidősebb...

képcím

85 éves Korda György

képcím

Keleti Ágnes a világ legmagasabb kort megélt olimpiai bajnoka