Az orvosi kamara nyilvánosságra hozta, hogyan kell dönteni emberéletekről

Startlap - Startlap
A Magyar Orvosi Kamara közzétett egy dokumentumot arról, milyen etikai megfontolások alapján kellene dönteni az erőforrásokról, ha a járvány már túlterheli a kapacitásokat. Vagyis ki az, akit kezelni fognak, és ki az, akit nem, amennyiben nem tudnak mindenkit ellátni az intenzíveken. Esti hírösszefoglaló.

Az orvosi kamara nyilvánosságra hozta, milyen szabályok mentén választanak az emberéletek között pandémia idején

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) Etikai Kollégiuma a nemzetközi tapasztalatokat figyelembe véve, szakértők bevonásával kidolgozott egy dokumentumot arról, milyen etikai megfontolások alapján kellene dönteni az erőforrásokról, ha járvány terheli túl a kapacitásokat. A megfogalmazott irányelvek célja jelentősen különbözik az orvosi etika hagyományos fókuszától: itt ugyanis arról van szó, hogy mi történjen akkor, amikor már nem tudnak minden kritikus állapotú beteget az intenzív osztályokon kezelni. A dokumentumot azért is tették mindenki számára elérhetővé, hogy az emberek lássák: a betegek ellátása széles körben elfogadott, tudományosan megalapozott etikai, szakmai szempontok szerint folyik. Mik ezek az elvek? Innen kiderül.

Nyílt levélben kér magyarázatot az orvosi kamara Kásler Miklóstól

Nyílt levélben fordult Kásler Miklós egészségügyért is felelős miniszterhez a Magyar Orvosi Kamara (MOK). A szervezet szerint a járványellenes intézkedések egyáltalán nincsenek összhangban az epidemiológiai adatokkal. Ha kíváncsi vagy a levélre, akkor kattints ide.

Orbán Viktor vasárnap ismét kórházat látogatott: egy fél mondatban elejtette, mikor tetőzik itthon a járvány a szakemberek szerint 

Az ajkai Magyar Imre Kórházban tartott előzetes bejelentés nélküli ellenőrzést vasárnap délelőtt Orbán Viktor, és erről – szokás szerint – egy facebookos videót is közölt. A kormányfő végigjárta a koronavírusos betegek ellátására kijelölt intézmény teljes betegútját a belépő zsilipeléstől az intenzív részlegig, és menet közben értékelte, hogyan állunk lélegeztetőgépekkelÍme a felvétel.

Müller Cecília elárulta, hogy veszélyes-e a fagyizás, és hajmosási tanácsokat adott

Fotó: MTI/Botár Gergely/kormany.hu

Az operatív törzs vasárnapi sajtótájékoztatóján Lakatos Tibor ezredes tájékoztatott a határátkelőkön zajló ellenőrzésekről, és Müller Cecília ismertette a koronavírussal kapcsolatos legfrissebb hivatalos statisztikákat. Az országos tiszti főorvos tanácsokat adott a hajmosáshoz és a sportoláshoz, valamint a fagyizás kockázatait latolgatta. A sajtóeseményen elhangzottakat itt foglalták össze.

Győrfi Pál személyes véleménye szerint májusra kifulladhat a járvány, ha egy dolgot megteszünk

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivőjét nagyjából egy hajszál választja el attól, hogy celebritás legyen, és ezen viccelődött is egy sort Kasza Tibor, amikor a minap interjút készített vele. Győrfi Pál a beszélgetés során egyebek mellett azt fejtegette, milyen forgatókönyvek képzelhetők el a járvány lecsengésére. Ebben a cikkben összefoglalták Győrfi véleményét a kérdésről, aki hangsúlyozta, hogy ez nem egy szakmai vélemény, hiszen ő nem infektológus.

Bizonyos országokban éhínséget okozhat a koronavírus-járvány, és alapjaiban alakulhat át az élelmiszeripar

Nem, nem nálunk, itt nincs semmi gond, legfeljebb a megnövekedett kereslet miatt nehézkessé vált polcfeltöltés miatt érzékelheti úgy a pánikolós vásárló, hogy elfogyott a kaja, de szeretnénk leszögezni, hogy Magyarországon bőven van mit enni. Sajnos azonban nem mindenki ilyen szerencsés: a sérülékeny országokban súlyos helyzet alakulhat ki az élelmiszer-ellátottság szempontjából. Erről Diane Holdorf, az Üzleti Világtanács a Fenntartható Fejlődésért élelmezésügyekben illetékes igazgatója nyilatkozott. Holdorf szerint a járvány elmúltával alaposan megváltozik a világ. Részletek itt.

Kezd életre kelni a belföldi turizmus, egyre több a foglalás

Kormányzati támogatással idén több mint 90 strand újul meg, és a nyári szállásfoglalások is beindultak. A témáról bővebben ebből a cikkből tájékozódhatsz.

IKEA: májusban megkezdik európai üzleteik újranyitását

Fotó: Simon Dawson/Bloomberg via Getty Images
 
Erről az IKEA-boltok többségét birtokló Ingka Csoport vezérigazgatója, Jesper Brodin tájékoztatott, aki az üzletek újranyitásán túl az IKEAforgalmának alakulárásól is nyilatkozottRészletek itt.

Érthetetlen, mit gondolhatott a Renault Twingo vezetője, amikor úgy hajtott be a villamossínek közé, mintha csak egy mellékutcába kanyarodott volna

Ismét nagyon benézte a villamossíneket egy autós Budapesten: vasárnap reggel a 3-as villamos vonalán, a Terebesi utcánál sikerült valakinek egy Renault Twingóval megállásra kényszeríteni a szerelvényt. Fotó és további részletek itt.

 

Ez is érdekelhet

képcím

Magyar Péter most Deutsch Tamást hozta kínos helyzetbe

képcím

Orbán megjelent Makón, és elismerően beszélt a volt szocialista...

képcím

Orbán és Rogán is reagált Magyar Péter kijelentéseire