Az Andy Vajna halála utáni gyűlölködés szociálpszichológiai értelmezése a kormány összeomlásáig vezet

Síklaki István az Abcúgnak fejtette ki, hogy ő mint szociálpszichológus, hogyan is értelmezi az Andy Vajna halála kapcsán gyűlölettel és kárörömmel megtelt közbeszédet. Síklaki szerint ilyenkor a társadalom a hatalom által felszított agresszíót vezeti le, amire Vajna és felesége személyében tankönyvbe illő alanyra találtak. A gond az, hogy egy ilyen feszültségkeltésre épített rendszer nem tartható fenn örökké, az összeomlás kivédhetetlen.

A felfokozott reakció, amit itt most tapasztalhatunk, annak tulajdonítható, hogy ráül erre az eleve meglévő feszültségre

– vélekedik a társadalomtudós, aki szerint az indulatokat részben Orbán Viktor politikája okozza, ami az elmúlt tíz évben intenzív gyűlöletkeltéssel éri el céljait.

Az ilyen típusú politikának az a szabályszerűsége, hogy mindig emelni kell egy kicsit szintet, mert egy idő után már megszokottá válik

– magyarázza Síklaki, aki példaként Soros Györgyöt, a menekülteket, valamint a hajléktalanokat említi. Hozzáteszi: mindezekre az is rásegít, hogy a hatalom a nem hívek felé folytatott kommunikációjában azt közvetíti, hogy ők semmit sem érnek, és hiába is próbálkoznak ellenállással. 

Véleménye szerint az Andy Vajna halála után megindult gyűlöletreakciót hagyományosan a védtelenebb, kevésbé domináns figurákra irányítják. A filmügyi kormánybiztos és felesége egy olyan klasszikus sztereotípiát valósítottak meg, amire minden sarki kocsmában boldogan ugranak, és a negatív érzelmek azért legfőképp az özvegyet érik, mert a halál mindig fékezi az embereket, ráadásul Andy Vajna egy tekintélyes figura volt.

Viszont az indulatokat le kell vezetni, és akkor itt van ez a csaj, aki a bulvármédia szerint repülővel viszi a macskáját állatorvoshoz Los Angelesbe. Ezek mind olyan morzsák, amik alkalmasak arra, hogy ezeket felgyülemlett indulatokat – amivel a hatalommal szemben a megaláztatást ki kellene fejezni – rázúdítsuk.

Ezek az indulatok egy ilyen típusú helyzetben megmaradnak a verbalitás szintjén, de hosszú távon megvan a veszélye annak, hogy a háttérfeszültség és a sok közéleti szereplőtől hallható uszító hangnem tettlegességbe csap át. Az, hogy a verbális agresszió mindig fizikai agresszióba lép át, már szociálpszichológiai közhely.

Az biztos, hogy az olyan társadalom, ahol a hatalom gyakorlása a feszültség állandó fenntartására épül, az nagyon bizonytalan. Mert nem kiszámítható, hogy pont mi az a szikra, ami esetleg berobbant valamit, és akkor elszabadul a pokol.

Hogy ez mikor következik be, az nem megjósolható – mondja Síklaki – de az törvényszerű, hogy bekövetkezik, akár egyszerű összeomlásként, akár lázadásként. Ez minden diktatúra örök dilemmája: ami életben tartja, az pusztítja el – ettől nem olyan tartós rendszerek, mint a konszolidáltabb társadalmak.

Annak pedig, hogy enyhítenének a módszereken, és így békés legyen az átmenet, elhanyagolható esélye van: a szociológus szerint egy ilyen szisztémára alapuló hatalom nem engedheti meg magának, hogy változtasson a mentalitásán, mivel az is a bukásához vezet. Ahogy azt a Kádár-rendszer végóráiban is láttuk.