Schwarzenegger is beszédet mond Andy Vajna temetésén

Startlap - Startlap
A producer és a színész csaknem 30 éve voltak barátok.

A Blikk értesülései szerint a filmsztár igent mondott a felkérésre, hogy beszédet mondjon a szertartáson – jelenleg úgy áll, hogy Schwarzenegger valóban itt is lesz a szertartáson.

Kis híján 30 éves barátság kötötte össze őket

A múlt vasárnap elhunyt producer több interjújában is elmesélte, hogy az osztrák-amerikai filmsztárral az 1990-ben készült Total Recall (Emlékmás) című film forgatásán ismerkedtek meg és utána életre szóló barátságot kötöttek. Nem véletlen tehát, hogy Vajna magyarországi tevékenysége idején Schwarzenegger többször is eljött meglátogatni.

Az egyik legnagylelkűbb ember volt

Andy nagyon jó barátom volt, egyben Hollywood egyik forradalmasítója. Ő bebizonyította, hogy nincs szükség nagy stúdiókra ahhoz, hogy olyan filmeket hozzon össze, mint például a Terminátor 2 vagy a Total Recall. Andynek hatalmas szíve volt, ő volt az egyik legnagylelkűbb ember, akit valaha ismertem. Hiányozni fog. Mélyen együtt érzek a családjával

– írta akkor közösségi oldalán az osztrák származású színész.

Ez is érdekelhet

képcím

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát, fotókon a szertartás

képcím

Ezrek kísérték végső útjára Alekszej Navalnijt

képcím

Ultimátumot adtak az oroszok Navalnij anyjának a holttestről