Angelina Jolie Budapesten - kiderült hol és mennyiért lakik a sztár

Startlap - Startlap
Az Oscar-díjas színésznő a budai vár közelében talált egy minden igényt kielégítő luxusapartmant, aminek rendesen elkérik az árát.

Utoljára 13 éve forgatott Magyarországon Angelina Jolie, aki A vér és a méz földje című drámát rendezte hazánkban. Később visszatért Budapestre akkori férjével Brad Pittel,  aki pár jelenetet itt vett fel World War Z – Zombiháború sikerfilmjéhez.

Most ismét újra itt van a világhírű színésznő, mivel az ő főszereplésével készül a magyar fővárosban Maria Callas életéről egy film, amelynek számtalan jelenetét az Operaházban is forgatják – írja a Blikk.

Míg 13 évvel korábban egy városszéli, a nagyvilágtól viszonylag elzárt luxusvillában lakott családjával, addig most jóval közelebb talált rá az átmeneti otthonára. Angelina Jolie jelenleg a budai vár szomszédságában, egy luxusapartmanban hajtja álomra fejét minden forgatási nap után. 

Ahogy azt a Blikk megtudta, az épületegyüttesnek két kijárata is van, az egyik ráadásul egy nyugodt mellékutcára nyílik.

A lap szerint a több mint 200 négyzetméteres, három hálószobás lakás bérleti díja 5000 euró, azaz nagyjából 2 millió forint havonta.

Bár ehhez még az épületben olyan lehetőségek járnak, amelyek egy ötcsillagos szállodában is igazi élményt jelentenének. 

Így az  ottlakók korlátlan spa és wellness-szolgáltatásokat vehetnek igénybe, ahogyan masszázs és szauna is várja az edzőterem mellett a feltöltődni vágyókat. Takarítást, mosást, szobaszervízt is lehet kérni, a nyugalomra pedig egy biztonsági szolgálat ügyel.

A legendás operaénekesnőt, Maria Callast alakító Angelina Jolie-nak a forgatás októberi kezdete óta arra is volt ideje, hogy ellátogasson az Állami Operaházba és megtekintse Verdi Rekviem című művét.

Címlapkép: MTI/EPA/ANSA/Ettore Ferrari

Ez is érdekelhet

képcím

Norbi lánya tényleg megbukott az érettségin: "Egy tantárgy, egy...

képcím

Fejenként 650 ezerrel emelte a miniszterek fizetését Orbán, de...

képcím

Gianni és Zita Annoni elmesélték, hogyan jöttek össze:...