A világ legdrágább bora magyar

Tényleg nagyon jóra sikeredett as 2008-as évjárat.

Szerző: Startlap

Forrás: startlap.hu | 2019-03-11 08:32

Fotó - illusztráció: iStock

Egy tokaji bor, a 2008-as Royal Tokaji Esszencia lett a világ legdrágább bora, ugyanis egyetlen üvegért 40 ezer dollárt, vagyis több mint 11 millió forintot kérnek – írja a Fortune.

Tisztázták azt is, „mi kerül ezen ennyibe”.

180 kiló szőlőre van szükség egy üvegnyi Esszenciához, a szőlőszemeket kézzel szedik le és a bort kifejezetten hosszú ideig érlelik. Mindössze 18 palackkal készítettek belőle, ami erősen megdobogtatja a gyűjtők szívét.

Ráadásul a 2008-as év kiemelten jó volt volt, ez a fajta bor pedig száz évnél is tovább eláll.

Az Esszencia annyiban különbözik a többi aszútól, hogy teljes egészében aszú szőlőből készül, tehát nem kevernek hozzá másmilyen bort, hogy kicsit hígítsanak az édességén.

 

Az első üveggel el is kelt már az Esszeciából, a Fortune úgy tudja, Sanghajból vásárolta meg valaki.

Címkék:

bor tokaji

Mai nap hírei

Kétezer felett az új fertőzöttek száma

demokrata.hu2 órája

Meghalt egy 28 éves orvos, aki részt vett az egyik koronavírus-vakcina tesztelésében

szeretlekmagyarorszag.hu3 órája

Japán kutatók egy vírus videóban mutatják meg, hogyan terjed a COVID-19 a vacsoraasztalnál

igenyesferfi.hu6 órája

Szoboszlai gólt lőtt, kikapott a Real

eurosport.hosszabbitas.hu11 órája

Az alábbi 6 csillagjegyes párosítás marad együtt legtovább: az ő szerelmük akár örökké is tarthat

joy.hu16 órája

A Jahn Ferenc kórházat is érintette Káslerék kórházkiürítése

pestlorinc.ezalenyeg.hu17 órája

Nem is 1,8 millióan töltötték ki a nemzeti konzultációt

168ora.hu18 órája

lyen az, amikor a szarvas viszi a puskát

agroinform.hu19 órája