Kiemelt Hírek 2018. július 30.

A Ryanair után a Wizz Air is alaposan kitolt a magyar utasaival

Startlap Kiemelt Hírek 2018. július 30.
A reptéren éjszakáztak a Debrecenbe tartók.

Eddig a Ryanair csomag(nem)szállításától és járattörlésétől volt hangos a sajtó, most úgy tűnik, a versenytársa, a Wizz Air is igyekszik “felzárkózni” mellé.

A péntek éjszakát több tucat magyar utas volt kénytelen a London melletti Luton repterén tölteni, miután a Wizz Air törölte a Debrecenbe induló járatát. Addigra már az emberek becsekkoltak, elmondásuk szerint először csak azt írták ki, hogy késik a gép, majd, hogy többet, majd, hogy még többet késik, végül minden magyarázat nélkül, hogy törölték.

Egy utas felvételeket is készített, melyen hallatszik, hogy hangos füttyögéssel fogadták a hírt, illetve látható, hogy a földön próbáltak aludni – a videót az RTL Klub mutatta be.

Keresés az oldalon