A Magna Cum Laude előtt tiszteleg Majka az új dalával

Startlap - Startlap
Az idén húsz éves zenekar egy feldolgozáslemezzel ünnepel.

Különleges kiadvánnyal jelentkezik az idén két évtizedes jubileumot ünneplő Magna Cum Laude zenekar. A február 1-jén érkező Gyulai HÚSZfeldolgozó című korongon Mező Misiék legnagyobb slágerei többek közt olyan hazai nagyágyúk előadásában hallhatók, mint a Kowalsky meg a Vega, a Beatrice, Rúzsa Magdi vagy Charlie. A lemezen szereplő Magna-átiratok közül egyet már közzé is tett a zenekar: a Pálinka dalt Majka énekli az albumon – írja a Blikk.

Sokszínűségre vágytak

Az idén húszéves zenekar igyekezett olyan formációkat/előadókat felkérni a Gyulai HÚSZfeldolgozó emlékalbum elkészítésére, akikkel sokszínűvé válik a projekt és nem csak a rock, illetve metálszcéna jelenik meg rajta. Így került a választás Majkára is.

 

Nem először csinál ilyet

 Nem először csinálunk ilyet, korábban a Tankcsapdának és Ganxstáéknak is dolgoztunk fel számokat. Én szeretem ezeket a munkákat, mert olyan nótákat lehet énekelni, amiket amúgy nem szoktunk. A Magna Cum Laudéval egyébként nagyon jó kapcsolatban vagyunk, Misivel már dolgoztunk együtt, de a többiekkel is vannak közös emlékeink – például egy helyre jártunk kártyázni Békéscsabán. Ők olyan típusú emberek, akik szeretik az életnek azt az oldalát, amit mi, úgyhogy nagyon sok a hasonlóság

– nyilatkozta a rapper a Blikknek. 

Ez is érdekelhet

képcím

Majka után Pápai Joci is az RTL-hez igazolt

képcím

Majka elhagyja a TV2-t és visszatér az RTL-hez

képcím

Súlyos baleset történt egy tiroli sípályán - A hét hírei...