A lehetőségekhez mérten jól van Sz. Károly, a tárgyalótermi ámokfutó

Startlap - Startlap
A sérüléseiből annyira már felépült, hogy a kórházból börtönbe tudták szállítani.

 Teljesen felépült, sőt, már el is hagyhatta a tököli rabkórházat a túszejtő bankrabló, Sz. Károly (35) – tudta meg a Blikk.

Magánzárkába szállították

A férfi öt lövést kapott az őt üldöző rendőröktől, de egyik sem ért létfontosságú szervet. A lap információi szerint a rabot az egyik fővárosi börtönbe szállították. A protokoll alapján jelenleg egyszemélyes cellában őrzik, a nap 24 órájában kamerák figyelik minden mozdulatát.

Nem először jár a rácsok mögött

Sz. Károly számára nem ismeretlen a börtön világa, 2017-ben kirabolt egy kőbányai bankfiókot, ám menekülés közben elütötte egy autó. Tettéért kilenc év börtönbüntetést kapott. A februári tárgyaláson egy kisebb súlyú bűncselekmény miatt vitték zárkájából a bíróságra. Garázdaság és rongálás miatt egy 1 év 1 hónap börtönt kapott. Ekkor támadt rá a büntetés-végrehajtás őrére, elvette annak fegyverét, majd kirontott a teremből.

Élete végéig börtönben maradhat

A rendőrség közlése szerint Sz. Károly februári ámokfutása alatt legalább nyolcféle bűncselekményt valósított meg. Így nem kizárt, hogy a többszörös visszaesőnek számító férfi élete végéig börtönben marad.

Ez is érdekelhet

képcím

Kigyulladt a Semmelweis Egyetem egyik részlege

képcím

Puszta kézzel nyomta ki volt barátnője mindkét szemét - az...

képcím

Kórházba vonult tervezett prosztatakezelésre a brit uralkodó