A burleszkfilmek elbújhatnak Hajdú Péter éttermének kétbalkezes gyújtogatója mögött

Startlap - Startlap
Az is kiderült, hogy csak a szerencsén múlt, hogy nem történt tragédia.

Filmbe illően pancser jeleneteket rögzített a bizonsági kamera július 27-én éjszaka, amikor megpróbálták felgyújtani Hajdú Péter törökbálinti éttermét, a Like Bisztrót – tudta meg a Blikk.

A bénázás arra utalhat, hogy nem profi bűnözőkről van szó. A lap információi szerint az elkövető saját magát is lángra lobbantotta az akció közben. A biztonsági kamerák felvételein látszik, hogy miután a tettes gyúlékony anyaggal locsolta fel a talajt, lehajolt, hogy meggyújtsa azt, azonban közben a saját haja is lángra kapott a felcsapó tűztől, és mivel ő maga is benne állt a folyadékban, a cipője is kigyulladt.

Ezután a tettes az étterem mellett parkoló autóval elmenekült. A kár nagyjából egymillió forint, mivel az éjszaka folyamán heves esőzések voltak. Azonban könnyen vehettek volna tragikus fordulatot is az események, mivel egy gázpalacktól alig 30 méterre történt a gyújtogatás.

Ha ne adj’ isten az a palack is belobban, óriási detonáció keletkezik, ekkor már a közveszély okozása bűntett is szóba kerülhetne

– fogalmazott a neve elhallgatását kérő informátor.

Mivel a nyomozás még folyamatban van, így sem Hajdú Péter, sem a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság nem nyilatkozott.

 

Ez is érdekelhet

képcím

Varga Judit: Előfordult, hogy férjem bezárt a szobába

képcím

Varga Judit: Magyar Péter késsel a kezében mászkált a házban

képcím

Nyolc évvel később kiderült, ki ölte meg a jánoshalmi...